… péntek hajnali 3 körül egy álomból ébredtem... álmomban Csengét láttam a koporsóban feküdni a ravatalozóban újra, csak most egészséges volt, mint aki békésen alszik... kis sapka a fején... édes angyali arccal... (sajnos közel se így nézett ki a valóságban, de ezt nem részletezem, elég ha mi tudjuk milyen is volt)... szóval egészséges arccal aludt békésen... s mire megfogtam volna a kezét felébredtem... hajnali 03:11 volt az órán, talán ilyen tájt születhettem... pénteken töltöttem a 33-at, talán tőle ezt kaptam születésnapomra, hogy ilyen kép is lehetett róla álmomban... valahogy visszaaludtam, s reggel kinyitottam a szemem, s a széken láttam a kimosott kisruháit... szívem szorult el, már ébredésnél... én 33 évemet töltöm, neki pedig még a 3 se adatott meg... nagyon nehéz volt felkelni, s örülni egy születésnapnak... Andi is csak annyit tudott mondani, hogy ettől csak boldogabb születésnapot kíván... s ölelve sírtunk... s előkerestem a Csengés videók közül 4-et. Ebből 3 Csenge születésnapján készült, a 4. pedig egy héttel később. Két születésnaposat majd talán akkor osztom meg veletek, ha Csenge születésnapja lenne...

Ezt a videót 2 éves születésnapján vettem fel délután, ez után adtuk neki át az ajándékát. Nem tudom már miért volt könnyes a szeme (Andival beszéltük, hogy valamiért nem jól ébredt, ami rá egyáltalán nem volt jellemző), de annyira megható volt, hogy akkor úgy éreztem fel kell vennem videóra, ennél a videónál is azt éreztem, hogy életünkben fontos lesz... csak itt se gondoltam, hogy ilyen hamar...

Rövid, de számomra mégis sokat adó videó ez. Könnyes szemével néz, mereng valamin... a történtek után azt is gondoltam már, hogy talán már itt is tudta, hogy neki nem lesz több velünk... s mi van akkor ha tényleg tudta? Nehéz számomra ezt felfogni... csak érzem talán van valóságalapja...

Másik két születésnapos videót tényleg máskor mutatom meg, most nincs itt az ideje. Viszont születésnapjára egy héttel ezt a videót vettük fel vele:

Boldogan énekelte a Boldog születésnapot, persze a maga módján... de most nagyon jól esett, mintha nekem énekelné, így köszöntene... életemben nem volt még ilyen nehéz szívű születésnapom... ezen a napon úgy érzetem, kicsit levetkőzöm a feketét, legalábbis színes nadrágot vettem fel... lassan érzem, hogy a feketét levetem, de még nem jött el az ideje, viszont ezen a napon jobbnak éreztem így...

Piacon vásároltunk, meg a virágpiacon vásároltunk virágot anyámnak, illetve Csengének vettünk egy-egy csokrot. Választottam egy kisvirágost, amilyen Ő maga volt, kis kék virágok voltak a csokorban...

Piac után elmentünk anyámhoz ebédre, apám is ott várt már minket. Isten éltessennel köszöntöttek, s vegyes érzelemmel örültem neki... s kértem őket inkább csak boldog születésnapot kívánjanak, attól könnyebb lesz nekem... jó érzés volt velük lenni, együtt ebédelni, s még ebéd előtt nővérem is ráérzett, hogy mikor kell hívni, mintha részese lenne a köszöntésnek, családilag. Anyám mindig nagyon finom ételekkel vár, amiért is örökké hálás leszek neki, pedig volt lázadó kamasz korom, amikor csak fikázni tudtam a főztjét, amit sajnálok... most már nagyon sokra tudom értékelni, s nehéz elgondolnom, milyen lenne ha ez se lenne... mármint sem a főztje, se Ő maga...

Vázoltuk nekik, hogy erőteljesen gondolkozunk a köldökzsinór vérvételen és tároláson... kedden voltunk egy tájékoztatón, s azóta képben van. Már korábban is eszünkbe jutott. Csenge születése előtt egyrészt nem volt rá keret, a másik meg úgy gondoltam, hogy jó dolgokat teszünk az életben, hát akkor jó dolgok fognak visszaköszöni, s valaki vigyáz ránk, így egészség lesz, s csak ez számít... hát naiv voltam... bár azzal is tisztában vagyok, hogy sajnos Csengén ez se segített volna... Viszont most szeretnénk levetetni, s meg is találjuk a módját, hogyan... szerencsére apámra mindig tudtam/tudok ilyen téren támaszkodni. Ezért meg az apámnak vagyok hálás.

Délután 4 órától volt egy sorsolás (születés hete lezárása), ahol minden tombolával nyertünk valamit... nyertünk egy horgolt kismadarat is... melyet tudtunk hogy Csengének nyertünk, nagyon örült volna neki... Nagyon sok kismama volt, illetve gyermekes anyuka... sok kisbaba, voltak hátibabák és voltak már önálló babák... volt olyan baba aki mélyen a szemembe nézett, s nem vette le a tekintetét rólam, éreztem lelkemig látnak... mostanában egyre több gyerekben látom ezt, csak nézem a szemüket, mikor kapom el a tekintetüket, s vannak olyanok akiket ez megfog, s érzem ekkor ha csak egy pillanatra is, de összekapcsolódunk... mélyen érint mindig az ilyen... hát itt volt pár ilyen baba, s néha a szívem szorult el, hogy Csenge is itt lehetne velünk...

Még elmentünk a körzetes nődokihoz, hogy Andit táppénzre vegye, aztán pedig felvettük a virágcsokrot, ennivalót, és kimentünk Csengéhez... érezhető volt, hogy mindkettőnknek nagyon nehéz a szíve... s lassan közeledtünk hozzá... s csak sírni tudtunk... azon gondolkoztam, hogyan köszöntött volna? Szinte látom magam előtt, ahogy Andi odasúgja Csenge fülébe, hogy ma van apa születésnapja, adjál neki puszit, Ő meg vidáman jön, s megnevetett... elfele jövet is csak sírni tudtunk... vannak pillanatok, amikor is érezzük, hogy a másiknak valahogy most nehéz, s ekkor megöleljük egymást, s sírunk, szavak nélkül... ölelünk és szavak nélkül érezzük egymást...

Délutáni kerti partira voltunk hivatalosak. Két fiatal családdal töltöttük a délután fennmaradó részét. Három kisgyerek volt ott velünk. Minddel találkoztam már korábban. Egy kisfiú volt közöttük, akit már nagyon érdekelt a rovarvilág. Hát csatlakoztam hozzá a felfedezésben, segítettem neki. Ismét gyereknek éreztem magam. Nem volt rossz, egyáltalán. Csak annyi volt a nehéz számomra, hogy lassan eljött volna ez az idő Csengével is... s vele szerettem volna átélni ezt a gyermeki érzést újra... s már vártam mikor fogunk együtt bogarászni, túrni a földet... ennek a kisfiúnak van egy kishúga, akin azt éreztem tartózkodik tőlem, ami természetes, hiszen idegen voltam a számára. Tiszteletben tartottam, de azért próbálkoztam finoman... s talán sikerrel is jártam, még ha csak kis időre is... Készítettek finom hamikat, jól eljátszottak a gyerekek körülöttünk. Igaz nem volt sok idő, de nagyon jó érzés volt gyerekek, családok között lenni. Vittem nekik meglepetést is, világítós karkötőket, szerintem örültek neki, vidáman játszottak vele... jó volt látni családokat, hogyan is örülnek az együttlétnek...

Hamar hűvös lett, meg hamar sötét is, így hazavittem Andit kocsival, s még visszatekertem beszélgetni egy kicsit. Talán éjfél körül indultam haza. Azt kell mondanom kellemes volt. Szülinapi kókuszgolyó is elfogyott :) Andi ezt készített nekem, mert hát tojásos dolgokat nem eszek, s erre már nagyon vágytam. Örültem neki... Tényleg szép nap volt... egyszerű élményekkel... de mostanság tudok örülni az ilyen egyszerű napoknak is, látom bennük az igazi értékeket... korábban is láttam, de most érzékenyebb lettem, így olyanokat is meglátok, amit korábban nem... Hát így kezdtem el a 34 évem taposni...

A héten egyébként Andi kimosta a kisruhákat, az se volt valami könnyű, szinte mindhez fűződik valami élmény Csengével kapcsolatban... de lassan haladunk velük... készülünk Pocaklakó érkezésére. Befejeztem a Gaskin könyvet én is... közelebb kerültünk egy tudatos szülés felé... bár még sok minden nyitott kérdés, de egyre kevesebb a homály... vagyis ez elég nehéz így, hiszen minél többet tud meg az ember, rájön, hogy mennyi mindent nem tud még, szóval sok minden kezd letisztulni, s vele együtt új témák is előkerülnek, de élvezem...

Tegnap kitakarítottam a fürdőszobát, s most is előkerültek dolgok, többek között Csenge fürdős játékai... nem volt egyszerű... ott vannak mozdulatlanul mióta elment, s már zavaróan állt meg rajta a por is... most elővettem őket, s megtakarítottam őket, hogy eltegyem későbbre... egy részét pedig kidobásra ítéltük, mert olyan játékok, melyekbe belepenészedett egy kis víz, így már nyugodt szívvel nem adnánk gyereknek szeretetszolgálatba, így készült róluk kép, majd kukába tettem... Lassan haladunk lépésről lépésre, s néhol többet időzünk, nehéz meglépni, mások könnyebben mennek... csodálom Andit, hogy milyen nyugalommal és szeretettel tudja a ruhákat mosni, teregetni és eltenni a szekrénybe... nekem nem menne így, ebbe biztos vagyok... olyan nagy erő van benne, örülök hogy rá találtam... igazi támaszom sokszor... olyan nagy szíve van... Ő az, aki tudatosan ki tudott lépni örökölt viselkedési mintából... ritka az ilyen szerintem...

Tegnap este még egy kerékpárt vittem megmutatni egy barátnak, s beszaladtam hozzájuk rövid időre. Ott volt a kisfiú és a kishúga is, pont fürdés után. Már vártak, mert mondták nekik, hogy megyek. Kisfiú lerohant a matchboxokkal, s sorban mutatta őket, én meg élveztem a társaságát... s közbe a félős kishúg is előkerült, s felvette velem a kapcsolatot... s mikor elindultam hazafele magától jött utánam, s dobott nekem puszit... nagyra értékeltem, szívemig hatolt... úgy éreztem hirtelen sok volt ez a családi élményhullám, nem voltam felkészülve rá, nem volt rossz, csak néha elfogott az érzés, hogy valami ilyesmire készültem még nem is olyan régen... s most elég távolinak tűnik megint ez a kép... Nagyon jól esett látni ilyet is, persze, de egyben szorult is a szívem... de talán már a szebbik része erősebb, s a fájó része eltünőbb, vagyis átalakul valamivé... amire nincs szó, kifejezés... egy érzés melyet hiába is próbálnék leírni mert nem lehet szavakat találni rá...

Sokan vagytok akik csak így tudtok rólam valamit, s az lehet az elképzelésetek, hogy magam alatt vagyok. Nem igaz, talán egyre könnyebb. Csak hát amikor is ráveszem magam az írásra, akkor ez Csengéről szól, s hát ezt nem tudom vidáman írni... ennyi. Egyébként egyre több jobb pillanatunk van, vele együtt természetesen vannak még mindig mély pillanatok, hiszen nagyon hiányzik a lányunk, minden nap gondolunk rá többször, s nem értjük hogy történhet ilyen az életünkben... de megtörtént... s nem tudunk mást tenni mint elfogadjuk...

Vasárnap délután megnéztünk egy filmet, amit most szintén ajánlani tudok csak: Intouchables (Életrevalók), nem egyszerű film, de nekem ezek a filmek adják. Már a film elején megfogott a zenéje, a film végére meg csak sejtettem valamit, miközben éreztem, hogy sírni fogok. Természetesen a film is hatással volt rám, de csak sejtettem, hogy a zene többet váltott ki belőlem. S miután leszedtem a film soundtrackjét, rájöttem, hogy igenis ismerem ezt a szerzőt: Ludovico Einaudi (itt egy kis torrent link akit érdekelnek az albumai). Valamikor tavaly tavasszal vagy nyáron találtam rá erre a videóra, mely alatt szintén Ludovico szám megy. Már akkor leszedtem az albumait, s most szintén előkerült. Bennem megindít valamit, főleg az Una Mattina albumja. Szóval ezzel a szép videóval zárom most ezt az írást, szeretném egyszer így látni az égboltot, amúgy is egy időben sokat nézegettem a csillagképeket, talán majd a gyerekeimmel újrakezdem, remélem...