..3 hónap...

Tudom, sokan minden nap ránéztek az oldalra, hogy lássátok, írtunk-e valamit, s gondolom már sokan csalódva látjátok, hogy ma se lett újabb poszt. Sajnálom, ha csalódást okozok, nem szándékos, csak egyszerűen így alakul, nehéz írnom...

Ma 26-a délelőtt van. Ezen a héten is erős érzéseink vannak, visszatekint a múlt, nem kicsit...

Például 3 hónappal ezelőtt ekkor mentem Csengével a sebészetre, hogy kapjon egy nyaki vénát... s a hét szinte erről szólt, itt van a levegőben, hogy 3 hónappal ezelőtt mik is történtek velünk...

Csenge születésekor nem volt fogadott szülészünk, csak szülésznőnk. Akkor a kórházi futószalagos szülés történt, rendben ment minden, de most másképp szeretnénk szülni, természetesebben. S erre kerestünk orvost, s sikerült is találni, egy olyan orvost, akiben van bizodalmunk, illetve támogat minket a természetes szülésben. Elmondtuk neki mit is szeretnénk, illetve meséltünk Csengéről is, röviden... Ezt követően felhívtuk a szülésznőt, hogy vele is beszéljünk, pont dolgozott, így felmentünk hozzá, felkészültem, hogy neki is el kell mondjam mi is történt, de mikor kinyitotta az ajtót, mondta, hogy mindenről tud. S kiderült ez a blog eljutott hozzá is, mert a Csengés videón látszott a szülésznő neve, s elküldték neki a blogot. Ekkor éreztem elsőnek igazán hasznát a blognak, megkímélt egy beszélgetéstől, mely fájdalmas lett volna nekem/nekünk. Ez a blog a mai kor egyik vívmánya, mely most tényleg hasznos is egyben (sok más mellett). Megnéztük az új szülőszobákat, melyeket most építettek hozzá, s hát tényleg klassz lett, reméljük egy ilyen helyre tudunk kerülni, ha eljön Pocaklakó ideje, amit szintén remélek, hogy időben fog lenni...

A szülész orvossal megbeszéltünk egy találkozót, hogy Andit meg tudja vizsgálni. Múlt hét hétfőn mentünk el hozzá, s hát csak annyit, hogy sok fekvésre kérte Andit, így most többet fekszik azóta Andi, s kevesebbet mozog. Nem vagyunk naívak, tisztában vagyunk vele, hogy Pocaklakóra is hatással van az elmúlt 3 hónap... nem látok a jövőbe, csak bízni merek abban, hogy minden rendben lesz vele... (erről később írok, valamikor)... szinte minden szülő tudja, milyen sok minden történhet egészen addig amíg itt nincs köztünk egy baba, s még akkor is, hogy minden rendben legyen vele, egészséges legyen, sok izgalom és aggódás... Csenge makk egészséges volt... egészen az utolsó hetéig...

A hétfői napon velünk együtt volt bent az a lány is, akinek szintén van egy Csenge korú lánya, s most várják a második babát, akiről már írtam korábban, hogy kint voltak a temetőben is egy alkalommal, s azon az estén meg is született a második kisbabájuk... Másnap bementünk megnézni őket, s látni újra egy kisbabát... olyan szép volt az ágyon... örömömben sírtam...

Majd kijöttünk, s együtt sírtunk Andival... hogy ők már 4-en vannak, mi is itt tartanánk hamarosan... s milyen szép is lenne, ha itt lenne Csenge, simogatná velem együtt esténként Andi hasát, s várná a kistestvér érkezését...

Sokan érezhették az utóbbi időben, az írásom alapján, hogy lefele tartok, lehet benne valami, de most jobban vagyok, bár ez a hét megnehezít elég sok mindent... Az oka részben annak is köszönhető, hogy Klárival nem találkoztunk közel 3 hétig, s sokat jelentett nekünk a vele való beszélgetés. Szerencsére a múlt héten szerdán eljött hozzánk egy ebédre, illetve, hogy lássa hol is éltünk együtt Csengével... Már korábban meglett volna ez a találka, de a holland út előtt Klári betegedett le, aztán meg a holland út (ami elmaradt), s valahogy így alakult. Örültünk neki, hogy eljött, pont Andrea napján. Finom ebéddel vártuk, olyan dolgokkal melyeket Csenge is szeretett. Amióta Csenge elment, szinte mindent úgy hagytunk ahogy volt a lakásban. Kiskabátja a fogason, kiscsizmája a cipőtartón, fürdőszobában a vizes játékai, a szobában a játékai, a ruhái a szekrényben, a kiságyban a kedvenc esti játékai... s még sorolhatnám hosszasan. Talán most jutottunk el oda, hogy Pocaklakóra többet koncentrálunk, s Csengét engedjük elfele, s ehhez hozzá tartozik, hogy átrendezzük a lakást, eltegyünk dolgokat, amik Csengéhez kötődnek, mert egyébként csak megrekedünk egy múlt béli helyzetben, amit nem szeretnénk... Klárival beszélgettünk erről is... természetesen nem akarunk mindent elpakolni, pár dolgot mindenképpen itt hagyunk: kedvenc nyusziját, a babáját, stb... Római barátom nagyon elfoglalt, de azért sikerült rávennem, hogy csináljunk meg egy szekrényt, amibe Csenge holmijait el tudjuk pakolni, s hát lassan de kész lesz a szekrény is. Félkész állapotban már itt állt a lépcsőházban, nem akartam behozni a lakásba. Előtte Andival rávettük magunkat és vasárnap, április 22-én délután (Föld napján, a Critical mass ideje alatt) digit fényképezőgéppel készítettünk egy búcsú/lezáró videót a lakásról... ez is része annak, hogy elengedjük Csengét... legalábbis ez az érzésünk, hogy szeretnénk egy emléket, hol és hogyan éltünk együtt... Nem tudom hányan készítettek közületek ilyet, de egyáltalán nem egyszerű elkezdeni, aztán már megy magától. A sors ismét visszatért hozzám. Korábban volt egy blogbejegyzés amit elszállt, s újra megírtam, de már nem lett olyan. Most a technika viccelt meg, sikerült a fél órás videót egy pillanat alatt letörölnöm... így másodjára is felvettük, amiből már kimaradtak dolgok, de nagyjából az lett amit szerettünk volna... egy fél órás videó (mert ennyi videó fér rá a 4 gigás memóriakártyára a fényképezőgépen), melyben együtt körbesétáltuk a lakást, s beszéltünk az emlékekről melyeket a tárgyak keltettek bennünk... könnyen jöttek az emlékek, de fájdalmas volt... kiskabát, csizma, a falon a rajza, melyet több mint fél évig rajzolt, a játékai, a könyvei melyeket sokat lapozgatott, azok a könyvek melyek várták az alkalmat, hogy ajándékba átadhassuk neki (névnapjára vettünk könyveket, melyet már nem élt meg)... a legó építmény porosan áll a kisasztalán, melyet vele építettem még január közepén, s rajta az ő kis oszlopa, mert neki ebből állt a legózás, magas tornyokat épített, majd mikor ledőlt kezdte elölről... előkerült a kistáska, melyben a klinikai tartózkodásunk alatt volt a cucca, na ez volt a legnehezebb... benne voltak a kisruhái, holmijai, melyeket az intenzíven pakoltak bele másnap mikor elment, úgy ahogy volt, a kisruhák még őrizték a pillanatot, mint amikor egy lakást bezárnak, s évek múlva lép valaki a házba, s olyan érzése van, mintha megállt volna az idő... hát ilyen érzés volt ezt a táskát kinyitni, s megnézni milyen ruhák vannak benne, mit rejt a táska, melyet nem is gondoltunk volna... olyan kisbugyi, ami sose volt rajta, mert most nőtt volna bele, olyan kis kapucnis csíkos pulóver mely nagy kedvence volt, az a törölköző, mellyel utoljára fürödtem vele bent a fertőző osztályon... s ráadásnak a nyuszis poláros takarója, mellyel takarózott az intenzíven, s egyik részén ott van az oda száradt vérfolt, mely valamikor még élő piros színű volt, életet sugárzott, most viszont egy sötét folt, melynek nincs élő színe, csak egy sötét, elmúlt szín, mely szintén erősít, hogy Ő elment... érzéseim írni nehezebb mint megélni, most újra átélem amint ezen sorokat írom... gondolataim cikáznak, emlékek törnek fel, olyan mintha egy óceán felszínén állnék, s tajtékozna az óceán, s emlékeket dobálna fel körülöttem, s mind másodpercben egy újabb kerülne fel, nem merülnek el, mindet látom egyszerre, s élem meg a vele kapcsolatos élményeimet... s ez mind Csengéhez és Andihoz kötődik... agyam tudatos síkjának óceánján állok, s csak figyelek, látom az eseményeket, néha érzem, hogy megáll az idő, nem mozdul semmi, csak vagyok, s figyelek... azt hogy mi történik bennem nem tudom elmondani... aztán visszatérek az idő kerekébe, s újra a világban vagyok... nagyon sokszor jön fel bennem, miért történik mindez velünk... s nincs rá válasz... még megérzések se, vagy csak nagyon kicsi... Nagyon fájó, de húsvét után, pontosan 11 héttel azután, hogy itt hagyta ezt az életet, lehullott az orchidea virága, melyet Csenge nyitott ki, s úgy érzem elment közülünk... már egy jó ideje nem látok jeleket, melyekről azt érzeném, na ez Ő, mintha a virág lehullásával jelezte volna, hogy elmegy közülünk, csak most tudatosul bennem, mikor már elmúlt, pont mint az, hogy Ő valami nagy lélek lehetett...

A videót nem tudtam megnézni, egyelőre nem is szeretném, majd valamikor később, úgy is tudom minden mozzanatát... Még vasárnap délelőtt Föld napja tiszteletéből kimentünk a Nagyerdőre. Andit a függőágyba fektettem pihenni, s elmentem szemetet szedni. Mostanában jó érzéssel tölt el szemetet szedni. Korábban is csináltam ilyet, sőt Csenge rendszeresen a csikket szedte a ház előtt, látszott zavarja, hogy nem oda való, s ezért szedte rendszeresen, s gondoltam véremből van, s nemcsak gének öröklődnek, hanem jellemvonások is, igazi zöld gondolattal született... s valahogy rá való emlékként is jól esik szemetet szedni, illetve legalább teszek valamit a társadalomért, valami hasznosat, mert látom milyen jól esik az embereknek, ha tiszta parkba jönnek ki, nem pedig valami szemetes helyre piheni. Most nem volt annyi szemét, mint korábban, így csak 3-4 zsákkal szedtem össze, s közbe azon agyaltam, hogy valami gond lehet (persze tudom is), mert Föld napján egyetlen egy zöld szervezet se volt kint a Békás-tónál, hogy felnyissa az emberek szemét, milyen nap is a mai. S sajnos tudom, ellehetetlenítik a civileket, ez már politika... s remélem megváltozik a világ, a vezetése, s felfogják, hogy ez ami most megy ez nem az embereket szolgálja, nem a társadalmat... láttam Csengén keresztül is, hogy nagyon komoly gondban van az egészségügy, beszéltem erről orvossal, aki annyit mondott, hogy minden hónapban elmegy egy kollega... hát hol tartunk? Nem lesz orvos aki gyógyítson... a rendszer eléri, hogy az emberek egymás ellen essenek, nincs önzetlen cselekedet az emberekben, hogy egymásért tegyenek, csak maguk a fontosak... ezt jól csinálja a mostani rendszer, mert erre kondicionál... de ez nem normális, nem helyes, hiszen csak a pénzről, s hatalomról szól... s közben az igazi értéket nem vesszük észre... nekünk itt volt Csenge, tudtuk is, és örültünk is neki... együtt... hárman (illetve négyen)... komolyan érzem, hogy nem jó az irány, s Csenge itt léte megerősített benne, hogy Ő az igazi érték, melyet sejtettem előtte, de Ő maga csak megerősített ebben, s tudtam jó irányba mennek a dolgok... megtaláltam életem párját Andit, összeházasodtunk... Csenge már pocakban volt... lett munkám... s Csenge köztünk volt... s adta az örömöket, nem is izgattam magam az anyagi dolgok miatt, mert a legfontosabb megvolt: család és egészség... s jött Pocaklakó is, melyet mindenki nagyon várt, Andi megérzése volt – s hiszem én is – Pocaklakó azért van itt, mert Csenge megengedte, hogy kistestvére legyen... (gondoljuk mi naívan, hogy hát mi csináltuk, stb, ami nem igaz, ettől nagyobb erők dolgoznak a háttérben, csak nem vagyunk elég tiszták, hogy lássuk az igazságot, erősebb az egó)... S ezen nagy erők megtették velünk azt is, hogy elszakítsanak Csengétől... egy hét alatt... megéljünk egy ilyet, elveszítsük eddigi életünk legnagyobb kincsét... melyet szavakba nem tudok foglalni, csak érzem...

Valamelyik nap teregettem a teraszon, s ahogy jöttem befele a teraszajtó üvegén keresztül megláttam Csengét... de tudtam hogy Ő nem lehet, s akkor fogtam fel, hogy a nagy képe a hifiállványnak van támasztva, s annak a tükrözödését látom az erkélyajtó üvegében... ez csak egy pillanat volt, s azonnal felfogtam, hogy ez csak egy kép ami tükröződik, de amíg nem fogtam ezt fel, olyan jó érzés töltött el, hogy itt van, él, s ez nem történt meg... egy pillanatig tartott, s fel is fogtam hogy csak a tükörkép játszott velem, de nagyon jó volt, mintha felébredtem volna egy rossz álomból, s nem történt meg ami történt... de sajnos megtörtént, s Ő nincs már köztünk, ezen a földi léten...

Hétfőn délelőtt találkoztunk Louisse-al, elkészítette Csenge horoszkópját... egyik barátom velünk volt, tolmácsolt, s közben felvette mit is mond a horoszkópról. Még szerencse, hogy felvette, mert nekünk szinte az egész kínai volt, hogy mi mit jelent, majd idővel együtt értelmezzük. Talán tömören írom le, mi is volt az első benyomás: tényleg tanítani jött ide közénk. S sajnos látható volt az is (a halála napján az együttállásban), hogy sokkal nagyobb erők dolgoztak azon, hogy Ő elmenjen, s gyorsan ment el egy jó állásban... Skorpióként nagyon gyors és intenzív életet élt, élet és halál között... s ha nem ez, de más valami elvitte volna... Mindkettőnknek megcsinálta a horoszkópját arra a napra amikor is elment... Andiéról nem írok, mert ez az Andi személyes élménye. Az enyémről talán annyit, hogy előző életeimben már voltam szerzetes, éltem spirituális életet, s ez a mostani életem a lemondásokról és elengedésekről szól... bikaként aki ragaszkodik dolgokhoz... S ezt megemészteni, nem egyszerű. Felfogni se megy egyelőre...

Kedden délután meglátogattunk egy családot, ahol már korábban voltunk, ők azok akik ismeretlenül meghívtak vacsorára minket korábban. Ott van egy 2 éves kislány... jó volt látni... közvetlen kislány... s engedte, hogy az ölembe vegyem, megszagoltunk együtt a virágokat... furcsa volt... mikor felvettem az ölembe más volt mint Csenge, másképp ült az oldalamra, másképp fogta a karom, s ismét megerősödött bennem a tudat, hogy nem kell tartanom a gyerekektől, hiszen egyikbe se fogom Csenge élményeket visszakapni... (ezt eddig tudtam tudatosan, de mint írtam az érzéseknek nem lehet parancsolni, így volt némi tartásom, de elmúlt egy pillanat alatt). Kimentünk vele az utcára futóbicajozni... vacsora után pedig megmutatta magát pucéron is, s így is beült az ölembe egy pillanatra... jó érzés volt, s természetesen más mint Csenge, mármint amire emlékszem...

Tegnap délután bekerült a szekrény a szobába, előtte helyet csináltam neki, elsőként Csenge csúszdája került a kezembe... nem gondoltam hogy ilyen nehéz lesz elővenni, elcsomagolni... karácsonyra kapta tőlünk, s nagyon szerette... s most itt állt előttem porosan... szétszedtem részeire, s elcsomagoltam... gondolom a többit könnyebb lesz ezek után, csak elkezdeni nehéz... bár a ruhás szekrény még nehezebb lesz... de szépen haladunk lépésről lépésre... A szekrény nem lett kész, mivel egy keveset le kell vágni a széléből így, félkész állapotban van, de ha kész lesz, kimossuk a kisruhákat, s eltesszük, illetve felkészülünk Pocaklakóra, kimossuk a kisruhákat, pelenkákat, stb...

Van mit csinálnunk, elfoglaljuk magunkat... mondhatni...

De előttünk állnak még nehéz napok... gondolok itt a holnapra, mely 27-e lesz, szintén péntek, 3 hónapja lesz, hogy elhagyta ez a földi létet... a közelgő Anyák napjára, vagy a Gyereknapra... s az izgalom, hogy minden rendben legyen Pocaklakóval... hogy egészségesek legyünk mindannyian... bízok benne hogy így lesz... vannak napok amikor már nevetni is tudunk... s remélem hamarosan újra jó úton leszünk... s Csenge is egy ilyen pozitív dologgá fog átváltozni... mert Ő maga az volt, így keletkezett, s így is élt velünk... szeretnénk méltók lenni hozzá...