Hogy érzitek magatokat?

2012.02.14. 20:34

Ez az a kérdés, amitől most falra mászunk. Mindenki ezzel kezdi, s hát ez jelen esetben rosszul jön ki, vagyis szarul. Ennyit tudunk csak rá mondani: szarul. Még annál is szarabbul...

Hétvége óta csak lefele tartunk, így érezzük...

Lassan telik az idő, nagyon... Nem is látni, hogy mivel fog telni az időnk... Mert időnk az most sok van, sajnos. Olyan idő ami fel se tűnt korábban... Csenge töltött ki minden időnket.

Ezt a videót néztük, s nem tudjuk elhinni, hogy január 16-án még ilyen élethelyzetben éltünk, s most meg itt vagyunk. Egy nagyon mély élethelyzetben vagyunk, ahonnan kegyetlen a kikapaszkodás...

Ma délután megint voltunk Klárinál, s nagyon jól esett. Már vártuk, hogy menjünk hozzá, igaz segítségnek most Őt látjuk. Nagyon felkészült, okos nő. Szerencsére jó kezekbe kerültünk... Mély dolgokról beszéltünk, ezekről talán majd egyszer írok, most nem érzem helyesnek, illetve egy olyan folyamatba vagyunk, aminek nem látom idejét, hogy megosszak veletek.

Nagyon sok mailt kapunk, aminek örülünk, s itt írnám meg, hogy jól esnek a levelek, szóval aki szeretne írni, az írjon nyugodtan mailt (vagy nekem, vagy Andinak).

S szeretnék idézni levelekből, s ez volt a gondoltam, hogy ide teszek részleteket, de inkább elvetem. Sokfélét írnak az emberek, melyek szíven ütnek. Itt csak egy blog linket tennék be, amit Szilvi barátnőnk írt, Alma kislányával Csenge nagy barátságban volt. Másik kis kedvenc barátnő pedig Gréti volt. Érdemes elolvasni Szilvi írását:

http://www.szilfa.blogspot.com/

Az egyértelmű számomra, hogy Csenge története közeli és távoli ismeretségünkben is olyan hullámokat keltett melyek kimondhatatlanok. S hát fájdalmas, de úgy tűnik ez kell az embereknek, hogy ébren lássanak a világban. Csenge egy nagy lélek volt, ez egyre tisztább számunkra, s ezt nem azért írom mert a lányunk volt, nem elfogultság... (de ha az is, ez a mi érzésünk). Szerencsések vagyunk, hogy minket választott szülőknek, s velünk osztotta meg mindennapjait...

Fájdalom leírhatatlan, fizikai fájdalmam is van néha a szívemben... de ez nem is érdekel. Tiszta tudattal akarok a folyamaton végig menni... Hogy mi lesz a vége, mikor tudom azt mondani, hogy túl vagyok rajta? nem tudom. egyelőre. 

Eszembe jutott egy film, amit még Csenge érkezése előtt láttam, s nagy hatással volt rám, s mikor megnéztem azt a filmet, el kellett mennem sétálni és sírni. Akkor megmozgatott bennem valamit. Film után ki is vettem a könyvtárból a könyvet. Most kerestem rá a neten, s fent van az egész film: Szkafander és pillangó. Nem egyszerű film, s nem is könnyű kezelni. Miután a filmet megnézte az ember, csoda elolvasni a könyvet, melyet ilyen állapotban képes volt megírni. Nem akarom lelőni a filmet, s a könyvet se. Aki gondolja megnézi...

Visszatérve a valósághoz: nagyon hiányzik a jelenléte...

Hétvégén lesz egy megemlékezés a barátoknak, lassan válogatunk képeket és videókat. Nem tudom hányan fognak eljönni, nem is izgat igazán. Sokan vannak akik jelzik, hogy sajnos nem tudnak ott lenni. Nem kell jelezni, nem azért küldtem a mailt az embereknek, hogy kényelmetlenül érezze valaki magát. Hanem azért hogy mindenki magába eldöntse hogy ott szeretne-e lenni vagy sem. Senkire nem neheztelünk ha nem jön el, vagy nem jelez vissza. Semmi gond, tényleg. Azt is érzem, hogy vannak akik nem tudják kezelni a velünk való találkozást, s ezért nem jönnek. Ezzel sincs semmi gond. Eddig is azt gondoltam, hogy mindenkinek elfogadom a hozzáállását, s ezt várom el másoktól is. Tartsák tiszteletbe, hogy mit gondolok, mit érzek, mit csinálok, s ne akarjanak megváltoztatni. Csengét is így próbáltuk nevelni. Ahimsa: nem ártás elve. Büszke voltam rá, hogy Csenge nem evett húst, s nem jelentett gondot. Persze elvakult hülye se lettem volna, ha valamilyen vizsgálat azt mutatta volna, hogy gond van, s húst kell ennie, akkor természetesen hagytam volna. De semmi se mutatott ebbe az irányba. Úgy képzeltem el, hogy ha Csenge kamasz korában ki akart volna velem tolni, akkor egy mekfos sajtburgerrel jött volna haza, mely két pofon lett volna egyszerre (mekfos ami ellen küzdök, mert tudom mit jelent, illetve a húsevés). Sajnos ez nem történt meg. S hát fájdalmas, hogy milyen sok mindent gondoltam/gondoltunk Neki. Hogy átél olyan dolgokat, melyek széppé teszik az életet, felnő velünk, sok élmény, szerelmes lesz valakibe, akivel meg tudja osztani az éltét, s gyerekeik születnek, s még sorolhatnám hosszasan...

De ez nem így történt. Most nincs itt, s ez egy nagyon fájó momentum: soha többé nem lesz már itt velünk. Talán az álmainkban visszatér... (erről is később írok valamikor)

S most valami más.

Mindig azt gondoltam, hogy a gyerekvállaláshoz meg kell érni, egzisztencia kell. Ezek csak részben igazak. A legfontosabb: egészség és szeretet kell, a többi megoldódik. S még most is így látom.

Olyan érzésem van, mintha az Isten meg akarná mutatni, hogy eddig milyen szerencsés is voltál. Most megmutat valami mást, s tesztel hogyan boldogulok ezzel. Hát az Isten egy kegyetlen valaki. Jelen esetben. Persze tudom, évek múlva talán választ kapok miért történt így, s biztos így lesz, részben. Megváltozok ettől, átalakulok valamivé. Folyamatos változás az élet. De nem így akartam felnőni. Ez nem felnövés valamihez, az élethez. Ez egy kegyetlen, könyörtelen lelökés egy útról. Valamilyen úton haladtam/haladtunk, s hittem, hogy jó úton járunk. S erre ez történik. Hittem gyökeresen megkérdőjeleződött. Most kezdem érezni, milyen az amikor valaki befordul, a szó szoros értelembe. Egy spirálba halad, mely csak lefele vezet. Eljut egy mély pontra, s reméli, hogy a végén van folytatás. Van egy szúk átjáró, mely után újra felfele van, s újra látni fogok dolgokat, tisztán...

Remélem vissza fog térni valamikor az életvidámságom, amilyen korábban voltam. Olyan nem lehet mint régen, hiszen átmegyek egy változáson. Más ember leszek ez által. Meglátjuk. Érdekes lesz évek múlva visszaolvasni ezeket a sorokat. Hasonló dologért írtam naplót, miután Andival megismerkedtem...

Esti lefekvés előtt elfoglaltságunkról is írok, hogy jól zárjam mondandóm. Mikor Csenge a pocakban volt, kaptunk egy zenélő pillangót esküvőnkre, s mindig esténként felhúztuk Csengének, simogattam Andi hasán keresztül, s beszéltünk hozzá. Elmondtam neki a mantrát, hogy időben érkezzen, ott alul ki kell bújni, s fejlődjön szépen, mi itt várni fogjuk, s szeretni.

S most ezek az esti szokások tértek vissza. Andi hasát kenegetem esténként, pillangó zenél, s beszélek hozzá, melyet élénk mozgással jelez vissza felénk. Egyre élénkebb, érezhető a mozgása pocakon keresztül. S ez jó jel. S neki is elmondjuk, hogy szeretjük, várjuk, jöjjön időben, s ami a legfontosabb, bocsássa meg nekünk, hogy most ilyen helyzetben vagyunk, s csak így tudunk neki örülni, s tőlünk telhetően küzdünk, hogy neki jobb legyen...

süti beállítások módosítása