Leírhatatlan űr és fájdalom... Ez van most. Csak ülünk egymás mellett az ágyban, most fejeztünk be egy Nevem Earl részt, s mindketten érezzük... S elővettük a karácsonykor készült képeket, videókat... éppen a nokiás dobozba pakol ki és be...

Hétvégén hazamentünk Egerbe. Út közben nagyon-nagyon lassan telt az idő. S a hosszú egyenes szakaszok ezt még fokozták is. S mindketten arról beszéltünk, hogy mennyire lassan telik az idő, nincs aki feldobja az utat... Egyszerűen nem tudjuk hogy telt korábban az idő, amíg nem volt Csenge.

S Egerbe még nehezebb volt mint korábban - számomra. Még jó hogy van internet. Azon agyaltam, hogy korábban, mikor nem volt net, film, stb, hogyan voltak meg az emberek a gondolataikkal. Hogyan osztották meg gondolataik? Persze tudom, elmentek egymáshoz és beszéltek róla, ami megoldás is részben, meg nem is. Talán azért megoldás mert jó a személyes kontaktus, de rossz is, mert akkor mindenkivel beszélni kell róla. Ez a blog részben nagyot segít nekünk abban, hogy ne kelljen mindig elmondani mindenkinek mi is történt, mi van velünk. Ebbe nagy segítség, de itt a neten is vannak tabu témák. Mint az esetünk. Igazán nem is kerestem rá, de ahogy nagy felületesen nézegettem, nem sok mindent találtam. Vannak dolgok amikre egyelőre nem merek rákeresni, majd ha eljön az ideje megteszem... bár érzem, sokat nem fog változtatni. Zuhany alatt a legnehezebb, ezt sose gondoltam volna. Valahogy a meztelenség, s a meleg vízsugár érzése felold, megindít dolgokat. Néha hallom ahogy Andi is elkezd sírni, s akkor megyek hozzá, vigasztalom... De van mikor én borulok el alatta, s nehéz kilábalni belőle. Nincs ott Csenge, nem mondja, hogy kezed (mindig fogta a kezem, s ki-be lépett a kádba), s nem lapátolja a vizet, vagy nem kuncog a kukimon... S fájdalmas felidézni, ahogy a mosógépen áll fürdés után, s produkálja magát a tükörben... 

A szombati nap nagyon nehéz volt számunkra. Fent aludtunk a tetőtérben, az ágy se kényelmes, de a nagyobb gond inkább a gondolatok, érzések. Felkelsz éjszaka, nem tudod hány óra, érzed, hogy kevés, megnézed az órát, hajnali 2, s érzed nehéz lesz a visszaalvás, ha egyáltalán megy, s azt is érzed, hogy fizikai fájdalmad van, melyet az élethelyzet okoz... Forogsz az ágyban, megfontoltan, nehogy a másik felébredjen, figyeled, hogy vajon ő jól alszik-e, vagy hasonló helyzetben van mint te... Mindketten fent voltunk, így egy filmet folytattunk, ami jobb volt mint vártuk, s utána ismét 4 körül el tudtunk aludni.

Érzem magamba a változást, egy egész komoly átalakulás megy végbe bennem. Mintha leütnék a fejedről a rózsaszín szemüveget, s meglátnál valami új világot... nem teljesen így van, de valami ilyesmi. Alapvető dolgok nem változtak, csak amit észreveszel belőle, ami megragad... Átalakulási folyamatom alagút végét még nem látom, mi leszek ezt követően, de most nem is érdekel, de más ember leszek, ebbe már biztos vagyok. A kérdés az, hogy milyen irányt fog venni a folyamat... Idő kell neki, hogy mennyi azt nem tudom, nem sejtem. De ez szintén a jövő.

Hazafele úton Andi mondta, olvasta, hogy egyes párokat ez az esemény összekovácsol, másokat szétvisz. Mindketten tudtuk a választ, s éreztük is, hogy minket összekovácsol. Csak az a fájó, hogy ez Csenge távozása nélkül is így lett volna...

S írok már pocaklakóról is, mert eddig keveset tettem. Helyzetünkhöz mérten foglalkozunk vele. Nem tudom másképp írni. Még Csenge túl friss, de vele is sokat törődünk, lassan építjük a kapcsolatot vele is. Tudom, nem Csenge, nem adja vissza, Ő valaki más, aki érez már, nem is keveset. Hogy milyen jellem fogja meghatározni az életben? Nem tudom, annyit tudok, hogy szeretni fogjuk, s segítjük mindenben amiben tudjuk. Tényleg a legszebb dolog az életben a gyerek, család. Nagy felelősség, de megéri minden percét. S itt van az igazi furcsa csavar a dologban, ha történik egy ilyen esemény. Legnagyobb és legmélyebb érzéseket kelt... A legtöbben nem élik ezt át életükben, mert nem így alakul az életük. Hogy nekünk miért kell ezt átélni? Egyelőre fel sem foghatom...

Sokszor feljön a gondolat, mit kellett volna másképp csinálni? Hogy ez ne történjen meg, s rájövök, ez egy ördögi kör, nem tudsz belőle kikerülni... így csak egy dolog marad, ami fájdalmas, de egyetlen járható útnak tűnik: elfogadni a történteket, mivel változtatni nem tudok rajta. Maradnak a szép élmények melyeket együtt éltünk át. Van olyan videó is, melyet még nem láttunk, pl: szentestén hosszú alvás után felébred, s az új csúszdáján játszik, s pakolja az ajándékokat, s kommentálja. Öröm nézni, s közben szívszorítóan fájdalmas (a fájdalom szó nem is jó erre, de nincs jobb szavam rá).

S most az jutott eszembe, hogy soha, de soha se fogjuk átölelni már, nem fogjuk simogatni a haját, nem fog kacagni nekünk... Néha mélységbe zuhanunk, aztán felállunk valahogy...

Tudom, hogy Ő azt szeretné, hogy boldogok legyünk, de nélküle nagyon nehéz, jelenleg... S közhelynek hangzik, hogy az idő mindent megold... Ez most nem segít... Egy valami segítene, ha itt lenne.................................