Kedves Akárki!

Szeretnék megosztani veletek az elmúlt két hét eseményét, illetve a hozzá vezető utat. Megpróbálok minden lényeges momentumot megragadni, de nem fogok mindent leírni.

 

Valahol ott kezdeném, hogy az ember hiszi, hogy van igazi szerelem, van igazi társ, partner, csak meg kell találni. Vannak akiknek sikerül. Azon egyének egyike vagyok aki megtalálta az igazit. Igazi true love sztori. Feleségemmel való megismerkedés nem valaki bemutatása által történt, csak összetalálkoztunk egy helyen. Olyan érdekes volt, hogy eleinte nem tudtuk egymás mobilszámát se (kb fél év elteltével tudtuk meg véletlen, valami hivatalos helyen meg kellett adni). Szóval olyannyira egymásra találtunk, hogy naplót kezdtem írni kézzel, s közel 3 évig írtam is minden este. S hát mint lennie kell egy ideig próbáltuk az együttélést, s nagyon bevált - lakva ismeri meg az ember a másikat, ez nagyon igaz. Egy idő után úgy éreztem, hogy ő az igazi, s megkértem a kezét is. Mint környezettudatos ember, egy fából készült gyűrűt vásároltam neki, amit ő nagyra értékelt. Biztos tudjátok páran, hogy az esküvő előtt fél évvel lehet bejelentkezni, viszont az időpont kérésre is korábban kell jelentkezni - vagyis mostanság ez így megy. Valahogy február elején bejelentkeztünk, hogy augusztusban szeretnénk összeházasodni. Feleségem születésnapja február 1-jén van. S akkoriban kapcsolatunk ismét egy jó szériában volt, melynek csodálatos eredménye lett, egy élet kezdett el cseperedni a hasában.

Feleségem nagy szeretetben kezelte leendő csemeténket. A nemét illetően, én nem szerettem volna tudni, csak a születéskor, viszont ő tudta, s szépen kezelte is, hogy ne tudjam meg. Még baba fogantatása előtt egyszer arra ébredt, hogy azt álmodta kislányunk lesz és Csengének fogják hívni. Így abba maradtunk, ha lányunk lesz, hát Csenge lesz. 8 hónap körülig nem is tudtam hogy ki lesz, akkor egy szonográfus nő elszólta magát. Nem volt gond, csak ha már a 8-ig bírtam, akkor nem lett volna sok hátra. Mindegy. Örültem neki így is.

Szóval babavárás alatt csodálatosan voltunk, vártuk a babát, esküvőnk is pocakos esküvő volt. Mivel már nagy volt a pocak, így szűk családi körnek tartottunk egy kis esküvőt, illetve másnap a barátoknak egy baráti bulit.

S 2009. október 24-én egy szép napos délutánon, megérkezett kislányunk: Csenge.

Fülébe súgtam a mantrát is, hogy te vagy a védák tudója. Aki apa, tudja milyen nagy és csodálatos élmény apává válni.

Napról-napra egy több élménnyel gazdagodtunk. Eleinte lassú a folyamat, de későbbiekben beindul a folyamat, és csak kapkod az ember, hogy mi is az újdonság.

Feleségem nagyon sok szeretettel volt Csenge felé. Hordozókendőben hordta, s szerencsére szoptatni is tudta sokáig.

Akárkivel is találkoztunk ennyit mondtak ismeretlenül: milyen szép, kiegyensúlyozott gyerek. S ez így is volt, hiszen a hordozás és szoptatás megtette hatását.

Csenge jelentése: életvidám, aki másokat is betölt energiával. Sokszor kiszámíthatatlan impulzív karakterének köszönhetően. Régi magyar név.

Szépen teltek a napok, beszélni nem nagyon akart, neki a mozgása kezdett fejlődni elsőként. Mindent megértetett velünk. 1,5 évesen már ott tartottunk, hogy szólt ha pisilnie kell, s hamarosan szobatiszta is lett. Mindig azt mondta, hogy „tartsad”, ez volt a pisi nála, hiszen mi ezt mondtuk neki, hogy tartsad. Kerékpárral közlekedtünk, egyik barátomtól kaptunk holland gyerekülést, első kormányra kell szerelni, mindenki csak nézett, hogy mi is ez, milyen praktikus.

Feleségem mensese nem jött meg, mert szoptatott, illetve amúgy is pajzsmirigy problémája miatt, mindig is gond volt neki vele. Ezért is volt csoda, hogy simán jött Csenge. Aggódott, hogy nem akar visszamenni dolgozni, s hát lassan Csenge 3 éves lesz, s jó lenne kistestvér. De egyetértettünk abban, hogy jön a testvér, ha jönni akar. Nem is álltunk rá a „gyártásra”. Egyszerűen ismét megtörtént. Feleségem egyik reggel 2 csíkosat pisilt. Azon a napon mentek el egy természetes babaszülős vándorkiállításra, s egy fotós le is kapta őket, ahogy mindketten áhítattal nézik a képeket. Megható kép.

Bizakodtunk, hogy rendben legyen minden, illetve titkoltuk, hogy szülőknek a karácsonyi ajándék egy ultrahangos kép lesz a kistestvérről. Így is lett, mindegyik nagyszülő egy ultrahangos képet kapott. Ennél szebb ajándék nincs is.

S elérkeztünk a mostani januárhoz. Január 21-én szombaton véres széklet miatt bementünk az ügyeletre. Digitális fényképet is csináltam a kakiról, mutattam is az orvosnak. Adtak valami port, s mondták, hogy hétfőn adjunk le székletmintát. Itthon estére egész jól is lett Csenge. Viszont estére ismét sokat kakilt. Olyan ügyes volt, hogy sose kakilt be, mindig szólt. Éjfél körül már biztos voltam, hogy visszamegyünk az ügyeletre, de olyan kis fáradt volt, hogy kaka után egyből aludt, így csak reggel vittük be az ügyeletre. Ott fel is vettek minket a fertőző osztályra. Vettek székletmintát, s infúziót kötöttek be Csengének. Mivel feleségem babát várt, így én maradtam bent vele, nehogy elkapjon valamit, ne veszélyeztessük a kisbabát. Szokatlan volt a helyzet mindhármunknak. Addig a legtöbb esetben cicivel aludt el Csenge, s hát itt csak apa cici volt, ami nem ugyanaz. Meg hát nincs anya, egy idegen hely, stb.

Vasárnap nem is igazán történt más, mint kakik, illetve infúzió. Szépen, okosan viselte, persze elsőre háborgott, de elmagyaráztam, hogy szükség van rá. Hétfőn gyengébb nap volt, nem akart inni, így újra infúzió lett belőle. Mivel nem volt láza, így csak valami baktériumra gondoltak. Nagy vizitkor a prof megnyugtatott, hogy kismama vigyázzon magára, Csenge pedig rendben lesz. Kedden mondták, hogy fontos lenne, hogy sokat igyon magától, csak ez a módja ezeknek, hogy sok folyadék, s kihajtani a bacikat. Nem akart inni Csenge, de rábeszéltem, hogy ekkor mehetünk haza, s lehetünk anyával újra. Hétfőn volt látogatni Andi, viszont kedden nem jött be, mivel újabb gyerekek kerültek az osztályra légúti fertőzéssel és az orvosok nem javasolták. Kedden délelőtt itattam sokat, még ha magától nem is akart, mondtam neki, így gyógyulsz meg. Hát délutáni alvásból felkelve egyszer csak kihányta az aznapi vizet. Meg volt ijedve, hiszen korábban nem hányt, de gyorsan kijött neki, szerencsére. Kedden is kapott 2 infúziót, ennek okán. Kedd estére ismét maga kért a kifliből, szépen jóízűen ette is, s mivel kedd napközben sokat aludt, olyan igazi gyógyulós jó alvások voltak, azt gondoltam jó úton tartunk. Mivel nap közben sokat aludt, így este nehezen aludt el. Hajnali egy körül viszont nagyon fájlalta a pociját, s kérdeztem, hogy simogassam-e mire, mondta: - Igek – nála ez volt az igen. Így csak úgy tudott aludni, ha simogattam a pocit, ha abbahagytam, mondta, hogy poci, s kérte a simogatást. Néha mint a kismaki felkérezkedett az ölembe, aztán kis idő után mondta, hogy tenti. S kezdődött elölről a simogatás. Nagyon lemerültem, alig aludtam, s belül érzetem, hogy ennek nem kéne így lennie. Szerda reggel mondtam is, hogy valami nem halad jó irányba, nagyon nyűgös a hasára. Széklettenyésztésnek még nem volt eredménye, szóval mondták azt meg kell várni. Meg elkezdte hiányolni anyát. Hát Andi bejött délbe, hogy hátha neki eszik valamit, de csak nyűgös volt, egy kis gerezd almát fogadott el Anditól, mintha mutatóba venné a kezébe, hogy ezt anyától kaptam. Később szájába vette, de hirtelen ki is hányta, egy nagy adag epével. Na ekkor mindenkin láttam, hogy nem várt fordulat, s elküldtek hasi UH-ra. Amíg várakoztunk, csak kapaszkodott rám, mint a maki, s kérte, hogy énekeljek. Hát énekeltem neki a kedvencét: a part alatt. Hasi UH-on mindent rendben találtak, még el is aludt a vizsgálat alatt, gondolom a géles simogatás jót tett neki. Visszamentem a negatív eredménnyel. Addigra megérkezett a tenyésztés eredménye, s negatív lett. Akkor újra vért vettek tőle, meg infúziót kötöttek be neki. Annyi gondom volt, hogy eddig minden negatív, viszont Csenge nincs jobban. Andi visszajött délután. Akkor Csenge már csak az ölébe ült, s mondogatta, hogy anya, anya. Olyan volt, mintha nem lenne tiszta a tudata. Van egy régi családi orvos ismerősöm, aki gyerek intenzíven vezető orvos. Felhívtam még vasárnap is, de most szerda délután újra felhívtam, s mondtam, beszéljen az ügyeletes orvossal, mert aggódok nagyon. Beszélt az ügyeletes orvossal, s mondta, hogy át kell hogy menjünk az intenzívre, nem jók az eredmények, ott tud értünk tenni. Így összepakoltunk, s közöltem volna velük, hogy itt nem maradunk. Viszont az ügyeletes orvos a proffal beszélte a helyzetet, mert addigra lettek laboreredmények, de nem tudtam bemenni, majd közölték, hogy átadnak az intenzívnek. Jött is a mentő, s átvitt minket az intenzívre, ahol is egy elkülönítőbe kerültünk, azonnal 3 nővér volt körülöttünk, sok mintavétellel, monitort raktak rá, bekamerázott szobába figyelték. Igazán megnyugtató volt az előzőhöz képest. Este 9kor el kellett hagyni az intenzívet. Megértettem miért is, mert lehetne bent maradni a gyerek mellett, de elfárad az ember, másnap is szükség van a szülői támaszra. Így hazamentem Andival, s úgy aludtam, mint akit fejbevertek. Reggel összeszedtük magunkat és bementünk hozzá. Szinte csak feküdt, de megismert minket. Bal kis szeme ödémás volt, nem tudta kinyitni, meg hát infúziók mentek neki, monitor rajta, de örült nekünk. Egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy kész. Mindenre ezt mondta. Közölték, hogy egy műtétet fognak rajta végrehajtani, mellyel a nyaki vénát teszik elérhetővé egy csővel, hogy a vérét át tudják mosni. Andinak nem tett jót a látvány, így hazament. Én mentem át Csengével a gyereksebészetre, ahol már vártak minket. Közel ¾ óra múlva ki is hozták a műtőből, s mondták, hogy rendben van a beavatkozás. Visszavittek minket, s délután megkapta az első plazmafelezéses eljárást – egy gép folyamatosan leszedi tőle a vérét, alkotó elemeire bontja, s a rossz vérplazmát kicserélik jóra. Egy órás folyamat, viszont a gép beüzemelése idő, sokan is voltak ott, aludt is Csenge, így kimentem enni valamit. Miután visszamentem már végeztek. Most nem is emlékszem mi történt ezután. Annyi biztos, hogy a kedvenc meséit tettem be neki: nuni (Némó nyomában), budi (toy story), madárka (Vándormadarak). Ezeket korábban is sokat nézte, mindig nagy áhítattal, sose tudta megunni. Estére hazamentem Andiért, s elhoztam Csengéhez. Felkészítettem Andit, hogy nyakába van egy kivezetés, illetve bal oldali kis szeme be van kissé dagadva, mert azon az oldalon feküdt. Ez is kimaradt, hogy ekkor mi történt.

9-kor elköszöntünk tőle, s hazajöttünk, bízva a javulásba.

Egy dolgot eddig nem írtam le. Jó pár éve tanítvány vagyok, még ha nem is gyakorlok, s nem mantrázok, mert ez az igazság. Néha elkap a lendület, s gyakorlok, vagy ha eszembe jut mantrázok, de ez tényleg ritka. Viszont életutam meghatározó része a jóga, Swamiji – mesterem –, s ami ennél is fontosabb egy olyan jógás csapat (Ganga Baráti Kör) akikre bármikor számíthatok. Érdekes fejlődés ment végbe bennem az elmúlt évek alatt. A kereszténység mindig távol állt tőlem. Pogány gyerekként nőttem fel, családom nem vallásos. Egyedül az apai nagymamám volt katolikus. Szóval természettudományos gondolkodásommal annyit tudtam, hogy valaki, vagy valami létezik, aki ezt létrehozta. Olyan csodás a természet. A jógával akkor kezdtem el foglalkozni, amikor mászni kezdtem, hogy hajlékonyabb legyek, s hát van is adottságom hozzá, úgy érzem. Eleinte csak ászanákat gyakoroltam, majd találkoztam a szellemi részével. S Andival együtt találkoztunk először Swamijivel. Magamba tartottam, hogy ki ez az ember, akitől így el vannak ájulva, s egy nagy terembe bejött, majd mosolyogva elsétált mellettünk, szemünkbe nézett, s tényleg azt éreztem, hogy szívemig lát, s tudja, mi most vagyunk itt elsőnek. Leomlott valami. Előadásait lassan tudtam megérteni, felfogni. Ez komoly folyamat. Sokszor nem értettem miről is beszél, csak később lett világos. Ő mutatta meg nekem, mi az hogy Isten. S rájöttem, ugyanaz amit eddig gondoltam, csak a keresztény egyház ezt rosszul kommunikálta le nekem. S elkezdtem hinni Istenben, s a karma világában.

Visszatérve Csenge történetéhez, kértem gurutestvéreimet, hogy mantrázzanak Csenge mielőbbi gyógyulásáért. S tudom, sokan meg is tették közülük, vagy lehet mindenki. Egyik barátom éppen kint van Indiában, s kértem beszéljen Swamijivel, támogasson minket. Meg is történt.

Pénteken reggel bementünk, akkor már nagyon ödémás volt a kis szeme, fel volt puffadva Csenge. A sok vizet nem tudta elvezetni, ezért mondták, hogy dialízisre van szükség, s utána egy plazmafelezésre. Viszont délután tudnak csak hozzákezdeni. A vérellátó központból hoztam Csengének trombocitát, s hasammal melegítettem, hogy testhőmérsékletű legyen, erre se kelljen energiát fordítania. Andit nagy szeretettel fogadta, s a Bogyó és Babóca könyvből mondogatta ki van a képen, s mondhatni „jó” állapotban volt előző naphoz képest. Más szavakat is használt sokat, melyek visszagondolva, megindítóak: anya, hozzám (hozzád akart bújni), kész, stb. Sajnos annyira vizes volt, hogy kedvenc kislabdáját se tudta már rendesen kézben tartani. Viszont Andi nagyszerűen kezelte a helyzetet, simogatta a hasát, énekelt neki. Csak csodálni tudtam, már amikor volt rá időm. Közösen elszöktünk ebédelni egyet, mert éreztük főtt ételre van szükségünk. Akkor már mondták, hogy megtalálták a baj okát, e. coli baktérium. Ez a baktérium megtelepedett a veséjében, s toxinokat termel, melyek szétbontják a vér alkotó részeit, ezért volt minden küzdelem, hogy ez a baci ne legyen ott, s ne bontsa a vérét (lehet nem teljesen így van, de az igazsághoz közel áll). Ebéd közben mondta Andi, hogy az a film jutott eszébe, s fél miatta, hogy Megetetett társadalom, valami amerikai film, amikor is e.coli van a hamburgerben, s egy kisfiú belehal. S a film megmutatja a hamburger üzem belsejét, hogy mit élnek át az ottani munkások, stb. S megijedt a e. coli baci hallatán. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, nem lesz semmi gond...

Miután az ebédből visszamentünk már készültek a dialízisre. Mivel az közel 3 órát vett igénybe, s hát jobbnak látták, ha pihen, így ott hagytuk aludni, amíg a kezelés tartott. Addigra Andi anyukája és apukája (aki nem tudná, nem vér szerinti, csak nevelőapuka, de nagyon jó köztük a kapcsolat) már vártak minket az egyetem előtt. Nagyon zaklatottak voltak, elmondtam röviden mi történik most, hogy állunk. Mondták, hogy szeretnék megnézni. Mivel a kezelés 3 órát vett igénybe, így hazajöttünk, lepakoltunk, s elmentünk vásárolni. Bababoltba akciós volt a WC-re tehető szűkítő, mely nem mozdul el, egyik kis barátnőjénél – Grétinél – imádott rajta ülni, így vettünk Csengének is egyet, ha hazajön örömmel fogja használni, illetve egy kiskacsát. Sparba vásároltunk pár dolgot, s visszamentünk a klinikára. Andi előre ment, s elsőként Gyulát (apóst) vittem fel Csengéhez. Beöltöztettem, s elmondtam a kézmosás szabályait, majd bement Csengéhez, én egy üvegfal mögül néztem őket. Hát láttam az arcán, hogy szorul a szíve, de tartja magát, kemény ember, de mégis az első unokáját látja így. Kb 5 percet volt bent nála, aztán jött ki, mert készültek a következő kezelésre, a plazmafelezésre, s hát addig még Márti (anyós) is be szeretett volna jönni. Kivittem Gyulát, behoztam Mártit. Vitte Márti a kiskacsát, de Csengét nem érdekelte, csak az anyja. Andi elmondása szerint ekkor már senki se érdekelte Csengét, csak ő, az anyja. S ekkor történt meg közös életük utolsó nagy pillanata. Csenge mondta Andinak, hogy „hozzá”, s mfelemelte kiskezét és átölelte Andit. Most már tudatosult bennünk, hogy így köszönt el tőle...

Fájdalmas még most leírni, nem pedig átélni, s felfogni így utólag. Kezelés előtt kijött Márti, levittem, Gyulát kikísértem a kocsihoz, elköszönt, s mondta, meg fog gyógyulni, csak idő kell neki. Visszamentem, akkor Csenge már nem hagyta a takarót, viszont reszketett, azt mondták a plazma miatt, nem tudják testhőmérsékletűre csinálni, pedig meleg vízbe tették. De ezen nem is aggódtam, mivel korábban is volt hasonló. Orrszondát kapott, mert nehezen lélegzett, s este 9kor elköszöntünk tőle, utoljára adtam puszit az arcára, s mondtam neki, hogy nagyon szeretem, s meg fog gyógyulni, pihenjen sokat, várjuk haza, közbe a Vándormadarak című film kezdődött a háttérben, mely később visszagondolva számomra fontos momentum lesz...

Most is könnybe lábadt a szemem miközben írom ezen sorokat. Nagyon nehéz felidéznem, de talán szerda délután mikor az UH-ra vártunk, akkor voltunk talán utoljára együtt ketten. Mint egy kismaki kapaszkodott belém, s kérte hogy énekeljek, közbe csavargatta a haját, amit én tanítottam neki itthon, gyerekkoromban sokat csavargattam a hajam, de amióta kopaszodok, s rövid a hajam nem tudtam ilyet tenni, de jól esett Csenge hajával ezt csinálni, s megtanulta tőlem, s lefekvéskor, vagy csak úgy néha csinálta is. Szóval utolsó igazi együttlétünk szerda délután volt, akkor még nagyon velem volt. Ezt követően nem jött ki a lépés, illetve az intenzíven már csak Andi kellett neki, amiért nem haragszom rá, hiszen természetes, ő volt a mindene...

Kifele jövet még mondták a nővérkék, hogy szépek a vérképben a hemoglobin szint, amolyan megnyugtatás volt nekem, de nem nekünk szánták. Hát eljöttünk, itthon tudtam enni, s ágyba esni.

Márti hangosan horkolt, így felkeltem éjszaka rá, de Andi is fent volt. Kérdeztem tőle mennyi az idő, s mondta a telefonját megnézve, hogy fél 2, illetve, hogy valaki 5x kereste egy számunkra ismeretlen számról. Ekkor mondta, hogy még este az én telefonom is csörgött 3x, de kikapcsolta a telefonom, szoktak engem keresni. Kimentem a konyhába, visszahívtam a számot, s az ügyeletes orvos vette fel...

Ekkor már sejtettem, hogy gond lehet (hiszen mentőztem 3 évig), csak azt nem hogy ekkora. Közölte, hogy este 10 óra előtt a kezelés alatt keringés elégtelenség lépett fel, s 40 perces reanimálás után se tudták megmenteni kislányunkat. Mondta, ha szeretnék bemehetek, de ha nem szeretnék, akkor hétfőn tudom a továbbiakat intézni a patológián, s részvétét kívánta.

Magamnál voltam, felfogtam mit mondott, de kimondhatatlan, s főleg, mert tudtam, hogy bent van Andi aki várja mi volt a telefonba, s ott van a pocaklakó is, aki főleg Anditól függ. Bementem a szobába, Andi az ágyon ült, Márti mellette, s Andival szembe megálltam, s megmondtam, hogy Csenge elhagyta ezt a földi létet...

Andi a fejét rázta, könnybe lábadt szeme, s hirtelen csak annyit mondott, hogy nem igaz, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem...

Rugdosott az ágyba, ordított, kirohant a konyhába, rángatta a széket, majd összeroskadt a konyhába. Valahogy bevittem a szobába az ágyba, s öleltem, s mondtam neki: szeretem.

Felhívtam Editet, aki már tudott róla, s elcsuklott az ő hangja is... Kérdeztem tőle, hogy mit tehetek Andiért, valakinek látnia kell, mármint orvosnak. Mondta, nem tudja ilyenkor mi a teendő, hívjam fel az ügyletet. Felhívtam a mentőket, elmondtam mi történt, s kértem küldjenek egy ügyeletes orvost. Hamar kijöttek, megmérték a vérnyomását, de mivel áldott állapotban van – ez is milyen furcsa, Andi olyan szépen élte meg Csengével a babavárást, hogy ezt követően haragudott arra, ha valaki azt mondta, hogy terhes; hiszen ez a legnagyszerűbb dolog az életben, s mindig az áldott állapotot használta –, nem adhat neki semmilyen nyugtatót, altatót. Hamar elmentek, s hármasban feküdtünk az ágyban, s vagy sírtunk, vagy néztük a plafont, de nem tudtunk aludni, ami hülyén is hangzik a történtek után...

Reggelig nagyon lassan telt az idő, ami azóta se sokat gyorsult egyébként...

Nem is tudok visszaemlékezni mikről beszéltünk, pedig ma szerda reggel van (ezt korábban kezdtem el írni, de több nekirugaszkodás kell, hogy leírjak mindent, illetve még szerintem most se fogom befejezni).

Szombat reggel felhívtam apámat, mondtam neki, hogy jöjjön be, s találkozzunk anyánál. 7 óra után nem sokkal ott is volt anyánál, bementünk hozzá, akkor beszélt anya a mamával telefonon, kértem tegye le. S elmondtam nekik is, Csenge nincs köztünk...

Sírni kezdtek, legrosszabb félelmük vált valóra, tudnotok kell, hogy kiskoromba volt egy öcsém, aki fél évesen meghalt, genetikai rendellenességgel született. Kb 7-8 éves lehettem akkor.

S hogy folytassam, nővéremnek van egy Lili nevezetű kislánya, aki Csenge előtt született 2 hónappal, s neki is ez a genetikai rendellenessége van, most is egy fél éves baba színvonalán van fejlődésben, sokat járják a kórházat. Nővéremnél kimutatták a hibás gént, nálam viszont már nincs ilyen. Nővérem is mindent megtett, hogy ezt elkerülje, de ezt most nem ecsetelném, nem az a történet.

Anyámat és apámat otthagytam, visszajöttem Andihoz. Vezetés közben más dimenzióba voltam, tudtam, hogy vezetek, s csináltam az agyam a rutin eljárást, nem veszélyeztettem senkit se, de más volt a világ körülöttem.

Reggel 9 körül Andival elmentünk a nőgyógyászati klinikára, hogy megtudjuk, minden rendben van-e a pocaklakóval. Egy orvos már várt minket, részben tudta mi történt. Egy UH vizsgálattal megnyugtatott, hogy a baba jól van, méretei megfelelőek, placenta helyén van, nincs probléma. Ezt követően bementünk az intenzívre Csenge holmijaiért. Ott már takarították az elkülönítőt, s holmijai nejlonzsákokban vártak minket, ez is fájdalmas volt, hogy minden személyes dolog nélkül vitték el...

Most január elején hívattam elő Csengéről képeket, együtt válogattam Csengével az ölembe ülve. Kb 150 képről van szó, melyek visszaadják a tavalyi évet. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Érdekes, Csenge ült az ölembe, egy Cimbaliband nevű előadó albumát hallgattam, csendbe figyelt kb 20 percig, hallgatta velem, s közbe nézte a képeket, amikor is el kezdett sírni nagyon keservesen, s csak Andi cicije és ölelése tudta megnyugtatni. Azóta nem hallgattam ezt az albumot, valamikor újra meghallgatom, valami átjött neki a zenén keresztül, pedig nem szomorú zene...

Andi most jött ide mellém a fürdőből, miközben írok, s most emlékezett rá, hogy az utóbbi időben néha kacagott álmában hangosan reggelente, amikor álmodott... Milyen szép lehet, hogy az álmaiban is kacag valaki? Milyen szép, nyugodt, kiegyensúlyozott belső világa lehet az ilyen embernek? Örömteli rágondolni, hogy ilyen boldog volt velünk...

Visszatérve a képekhez: válogatott képek, de most nézegetve őket látom, hogy milyen szerencsések voltunk, hogy egy ilyen lélek volt köztünk, aki csak adta Önmagát, áradt belőle a szeretet. S mi nagyobb részben fogtuk a történéseket, de most fájdalmasan tudatosul, hogy többet tőle nem fog ilyen érkezni...

Azt se tudom miket akarok leírni, annyi minden van bennem, kavarognak a gondolatok.

Szombat délelőtt homeopátiás gyógyszer után jártunk, mert azt szedhet Andi, van ilyen esetre is készítmény, s mondta, hogy ettől jobban lett, leszedálta finom módon. Olyannyira, hogy volt olyan, hogy nem tudott sírni...

Anyámnál már várt a nagymama, aki egyik dédunokáját vesztette el, mindenki összetört.

Itthon próbáltunk aludni, de nem ment, kora délután após és Andi testvére érkezett meg, majd később Szandi Szabi barátok, s egészen esti beszélgettünk velük. Részben terelődött a gondolat, részben nem ment. Este sokáig beszéltünk mindenféle dologról, de főképp Csengéről.

Este 10 körül mentek el tőlünk, s másnap írták, hogy láttuk-e, mécsesek égtek a házunk előtt a fa mellett, ahol a kerékpárunkat szoktuk zárni. Római barátom volt itt a ház előtt, s mécseseket hagyott. Nagyon jól esik, hogy így gondolnak ránk.

Mások a lakásunk ajtaja elé helyeztek virágot. Minden ránk gondolás jól esik. Viszont olyannal is találkozunk, hogy terelnek az emberek, nem tudják kezelni a helyzetet, s elfordulnak, ez talán inkább zavaró...

Vasárnapi napra se nagyon emlékszem, mármint a délelőttre, csak azt tudom, hogy szép napos idő volt, s kisétáltunk a Nagyerdőre, a Békás-tóhoz. Számunkra meghatározó hely, ott csókolóztunk először, szinte mindig oda jártunk ki pihenni, s Csengével is nagyon sokat voltunk ott, kacsákat etettünk, illetve homokoztunk, stb. Nagyon fontos hely az életünkbe, így kint ültünk a tó mellett, s napoztunk. Jöttek barátok, akik szintén nem tudták hova tenni a helyzetet, valahogy próbálták kezelni a helyzetet, de ezt nem is lehet nagyon tanulni...

Both-degába vártunk zöldséges kiflit, s ekkor számomra furcsa dolog történt. Egy kis pad mögött a bokor ágán megláttam egy vörösbegyet, szépen megsütötte a nap.

Szokatlan, mert nem szoktam látni vörösbegyet, csak cinkéket, meg verebeket. S ez a kismadár, csak ült az ágon, s nézett minket, s éreztem üzen nekem. Azért fontos a vörösbegy, mert a Vándormadarak c film egy vörösbeggyel kezdődik, aki kicsinyeinek hoz ételt, s ekkor minden alkalommal Csenge mosolygott, s mondta, hogy „madarka”. S így látva egy vörösbegyet, mely napsütésbe csak minket figyelt, nem repült el, nem ijedt meg, csak békésen ült, s nézett, s azt üzente, hogy itt vagyok, nincs semmi gondom, szeretlek benneteket, örülök hogy együtt lehettem veletek. S tudtam, s mondtam is Andinak, hogy itt van velünk Csenge... Még most is meghatódok rajta, korábban mondtam volna, hogy normális egy vörösbegy az erdőben egy bokron, de nem ebben az élethelyzetben. Sírva mentünk el tőle, de előtte még adtunk neki egy kis kiflit, amit szívesen el is fogadott.

Délután rávettem magam, s feltettem az utoljára készült képeket és videókat egy oldalra, s elküldtem a barátoknak, ismerősöknek e-mailben, illetve a fájdalmas hírt, melyben megosztottam velük, hogy Csenge kislányunk nincs köztünk.

Azóta folyamatosan jönnek a válaszlevelek, melyben mindenki megrendít a hír, s letaglóz, szavakba nem tudják foglalni, s erőt kívánnak a továbbiakhoz...

Itt írnék le egy idézetet, amit Andi talált, ide való:

„A feleség, aki eltemeti férjét; a férj, aki eltemeti feleségét: özvegy. A gyermek, aki elveszíti szüleit: árva. Ám nincs szó, amely megnevezné a szülőt, aki sírba fekteti gyermekét.”

Még a nyelvünk sincs felkészülve egy ilyen esetre, ezt gondolom Nóri barátnőmmel tudnám igazán megbeszélni, mivel ő magyar szakos lány, s az ilyeneket különösen érti...

Most szerda este van, s Andinak ma van a születésnapja, s hát reggel csak annyit tudtam neki mondani, hogy soha többet ilyen születésnapot... S szombaton pedig Csengének lesz a névnapja, hát nem így terveztük megünnepelni ezt a két alkalmat.

Vasárnap este a jógások Csengének szatszangot tartottak, amire is elmentem. Egy darabig ott voltam, bhajanokat énekeltünk, de egyszer csak úgy éreztem, most nekem itt nem jó. Mert sok kérdés vár megválaszolást, a legfontosabb: hol van ilyen esetekben az Isten? Hogy veheti el egy 2 éves kislánytól így az életet? Milyen karmát termelt, hogy ezt kapta, ezt kaptuk? Olyan rossz szülők lennénk? Vagy ezen keresztül kell megtanulnunk valamit, hát mondhatom, ez óriási pofon, tanulásnak is...

S rátérnék még más érdekességre, talán asztrológia, vagy számmisztika, mindenki eldönti magába.

Csenge Andi apukájának halálának 2. évfordulóján született, s nagypapájának halálának 7-dik évfordulóján távozott el közülünk...

S ha a két számot egymás mellé tesszük, akkor 27 lesz, s pénteken 27-e volt. S összesen 27 hónapot élt... És február 7-én veszünk tőle búcsút, 2. hó 7-én...

Nem tudom mit jelent neki a 27, de számunkra is elgondolkodtató.

Borsódzik a hátam ha belegondolok.

Vasárnap este még kaptam Edittől egy hívást, hogy hétfőn reggelig kell jeleznem, ha szeretném kérni, hogy Csengét ne boncolják fel...

Hétfő reggel bementem a gyerekklinikára, s életem legnehezebb aláírását tettem meg, kérvényeztem, hogy ne boncolják fel. Ez nem elég, mert a gyerekklinika orvosi csapata is egy nagy ülést tartott (kb 20 ember), hogy eldöntsék az ő véleményüket, hogy kell e boncolás. Ők is eltekintettek tőle, már minden a kórboncnokon múlott. Egy személyben dönthet úgy, hogy ezek ellenére ő elvégzi a boncolást. Hétfőn nem döntöttek róla...

Kedden reggel megnyugvás volt, hogy ők is eltekintettek tőle. Így intézhetem a temetést...

Összeszedtük Andival, hogy milyen kis ruhákba legyen felöltöztetve, s hát sírtunk. Már látható, hogy szokatlan nagy hideg lesz akkor, így sok mindent vittünk el, nehogy fázzon, ott lent, egyedül. Tudom, hogy ez a teste, s a lelke már máshol van, de mégis ennyi kézzelfogható maradt itt nekünk...

Nagyon nagy öröm, hogy mécseseket látok a ház előtt, látni sokan gondolnak ránk, örülök neki, de sajnálom is, mert nem változtat a múlton...

Kedd este elmentünk egy pszichológushoz beszélgetni, régen Andi már volt nála, s mások is ajánlották. Igazi megnyugvás sugárzik ebből a nőből, mély nyugalom. Jól esett 2,5 órát vele lenni. Próbáltam háttérbe maradni (magamhoz képest visszafogott lenni), hogy Andi is érvényesüljön, s szerintem ez sikerült is. Még temetés előtt találkozni fogunk vele.

S itt írnám le, hogy vannak hülye mondatok, amiket szerintem vagy nem gondolnak át emberek, vagy nem tudom. Mivel Andinak ma van a születésnapja, kapott olyan smst, hogy sok boldog születésnapot, olyantól aki tudja mi a helyzet. Nem tudom hova tenni, de Andi is olyan ideges lett tőle, hogy majdnem földhöz vágta a telefonját.

Köszönöm, hogy végigolvastad, nem azért írtam, mert sajnáltatni akarom magunkat, hanem hogy tudjátok mit is élünk át, hiszen sokan nem tudjátok, csak a szörnyű hírt, de nem tudtok róla mi vezetett el ide. Úgy állítom be az oldalt, hogy ne lehessen hozzászólni. Nem szeretném, mert akár kívülállók is írnának, s nincs kedvem hozzá. Bármi okos agyalás is lenne, nem változtat rajta, nincs már köztünk Csenge...

Folytatni fogom valamikor, lehet temetés előtt, után, vagy majd sokára. Lehet itt lehet majd végigkövetni, hogyan is lépünk túl ezen, s leszünk ismét olyan emberek... Hiszen valaki van Andi hasába, aki most még fontosabb lett a számunkra, Csengét nem pótolhatja, de más szinten ugyanolyan figyelmet szeretnénk neki adni.

Van egy könyv: Zsebzen. Bacsó Peti barátom bízta rám, hogy vigyázzak rá. Ebben életről szóló kérdések vannak, melyek megválaszolása magunkba tekintést jelent. Már pár barátommal végigkérdezgettük. S néha mikor visszatérek rá, már látom a változást, hogy korábban mást válaszoltam. Most egy olyan jön, amit már korábban is így válaszoltam:

Ha tudnád, hogy soha nem lehetsz boldogabb, mint amennyire most vagy, nem élveznéd-e jobban a jelent?

Számomra eddig is fontos volt, hogy a jelenbe éljek meg dolgokat, de ezek után még fontosabb lesz. A múlton rágódni felesleges, változtatni már nem tudunk rajta. A jövőn meg azért felesleges, mert még nem következett be. A jelennek kell élni.

Átgondolni, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy van valakink, akinek bármit elmondhatunk, vagy hogy minden reggel felkelünk, s látunk, hallunk, érzünk, hogy még itt vagyunk...

Szeretem a feleségem, csodálom a kitartását, ő testesíti meg az „igazi anya” szerepet... Számára minden pillanat boldogságban telt, mert tudta mit is jelent Csenge. Sokféle embert ismerek. S ismerek anyákat is, s sokan nem tudják így megélni az anyaságot. Cumiztatják, hamar leszokatják ciciről, szülőknek „lepasszolják” a gyereket, csak hogy ők is tudjanak élni. Andinál szó se volt ilyenről. Csenge születésétől fogva mindig mellette voltunk, legtöbbet Andi, kevesebbet én. Sose volt nélkülünk, nem aludt nélkülünk egészen az utolsó hétig... Ezt később fejtem ki, máskor...

Csenge önzetlenül adta a szeretetét...

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy közöttünk volt, s megosztotta velünk életét. Most úgy látom, hogy egy szent lélek érkezett közénk, s el is távozott közülünk. Visszatekintve rá, s nézve a képeket, most jövök rá, hogy tényleg szent lény lehetett köztünk...

S végezetül itt van pár videó, mely születésnapja előtt, illetve a napján készült. Már amikor készült a videó, akkor is éreztem, hogy ez fontos lesz számunkra, igazán elkapott pillanatok egyike, aminek nagyon örülök:

 

 

 

Most hétfő este van, holnap lesz életünk legnehezebb napja...

Ezek után Andi is, és én is fogjuk szerkeszteni ezt a blogot. Próbáljuk magunkból kiírni, a leírhatatlant.

Akárkinek lehet továbbítani ezt a blogot, talán segít másoknak is.

Itt van a korábbi összes fotóalbum linkje, illetve a videó oldalas link:

http://bodnarcsenge.fotoalbum.hu/

http://andiesgonzo.fotoalbum.hu/

http://vimeo.com/user1413737/videos

 

Hamarosan jelentkezek/jelentkezünk...

Szerző: DrGonzo