Igazán nem is tudom mit írhatnék, a címben benne van a lényeg.

Kissé szégyellem magam, hogy ennyi idő után írok, s ráadásul keresem a fejemben a gondolat fonalát amit le szeretnék írni. Sok minden van, de Csengével kapcsolatosan nem releváns, inább jelenlegi élethelyzetünket tudnám leírni - s a megélt pillanatokat, melyekkor eszembe jut, mi lenne ha itt lenne...

Valahogy az volt a gondolatom, hogy 3 év telt el eddig, s kissé döbbenten jöttem rá, hogy valójában lassan már 4 éves történetről beszélek...

A mindennapi életembe kevésszer jön fel Csenge, egy-két apró mozzanat, vagy ha valaki olyannal találkozok, akivel közös babaélmények voltak együtt. Talán tegnap történt, hogy feküdtem az új lakásban, Andi a konyhába főzött, Virág a földön játszott, gagyorászott, Kincső pörgött a kis játékaival, s békésen szemléltem őket, mikor is feljött bennem, hogy ha nincs a történet, akkor lehet, hogy most három lányunkat szemlélném békésen, s lehet éppen neki magyaráznék valamit... de hamar elmúlnak az ilyen képek, mivel felesleges rajta agyalnom, hiszen nem a valóság, s nem is lesz soha az, mint ahogy az se, hogy vajon milyen lenne, hogy nézne ki, ha itt lenne közöttünk. Akkor szokott még ilyen gondolatom lenni, mikor Kincsővel vagyok, figyelem az értelme fejlődését, ahogy kattog az agya dolgokon, ahogy megfogalmaz mondatokat, akkor van olyan érzésem, mi lenne ha...

Amivel bajban vagyok még, az az, hogy ha megkérdezik hány gyerek van mit feleljek. Általában kettőt mondok, de akkor mindig érzek valami enyhe szorítást, hogy itt lenne Csenge is, de praktikus okokból nem mondom.

Azóta egyébként elköltöztünk a régi lakásból, egy újba fészkelünk befele szülöi segítségnek köszönhetően. Ott hagyni a régi lakást nem volt egyszerű, 10 évet tötöttünk el ott közösen, s hát Csenge élmények csak ott voltak. A falon még mindig megvolt a régi rajza, többek között a lufika:

Ezt alkotta nekünk emlékül, melyet egy ismerős megörökített fotón, s mely majd valahova kikerül az új lakásba is. Együtt festettük le Andival... számomra rövid ideig volt nehéz, viszont Andi könnyezve tette, s közben mondta amire emlékezett a rajzzal kapcsolatban. Talán ez volt az utolsó maradvány tőle, mely megmaradt emlékül közvetlen tőle számunkra. Marad az emlék ezt követően, mintahogy minden más.

Írásom alatt szinte mindig Ludovicot hallgatok, segít a gondolatokat leírni, ezt szinte csak ilyen alkamakkor hallgatom.

Felébredtek a lányok, mennem kell Kincső hiányol...

Valamikor folytatom...