Úgy néz ki írnom kell magamból, csak nem tudom mit. Most is felkeltem már hajnali 3 körül, s tudtam ismét nem fog menni a visszaalvás, így Kincsőt megbüfiztettem, s kijöttem a konyhába írni. Igazán nem tudom mit kellene írnom...

Nem tudom milyen hangvételbe írjak nektek? Írjam a pozitívat, vagy ismét húzzalak le benneteket egy nem várt szintre? Néha dillemázok rajta, nem is keveset.

Indulok a mélyéről. A történtek után elég nehéz pozitív képeket magam elé vetíteni. S most nem panaszkodásnak szánom, hanem egyszerűen egy helyzetet írok le, melyet vegyesen tudok értékelni attól függően milyen napom van...

Mint írtam pozitívan gondolkodtam, sokat nevettem, jól éreztem magam, éreztem az életem jó irányba halad. Életem párja, diploma, rájöttem mi vagyok igazán (egy fanatikusan zöld ember), jó baráti kapcsolatok, s jött Csenge, mint első gyermek. Korábban már írtam erről, hogy tényleg kiegyensúlyozott életem volt, s boldog is voltam.

A történtek óta viszont elég borúsan tudom megítélni napjainkat, jövőnket... kezdve talán azzal (s itt politizálásnak fog tűni, s az is, csak a manapság a szónak ezen jelentését leértékelték, pedig a politizálás a mindennapi életet jelenti, ha akarod, ha nem, nem tudod megkerülni), hogy sok dolgot felháborítónak tartok, s próbálok a magam módján változtatni rajta. Politikusaink tesznek róla, hogy kiábránduljanak az emberek a közéletből, s már el is érték céljukat, részben.

Amit itt leírok, szerintem korosztályom problémája, ahogy én látom.

Szóval jövőre nézve a tervem nagyjából annyi volt, hogy legyen egy kertes házunk ahol kertet tudunk gondozni. Egy olyan ház, mely szalmabálából épül (minél természetesebb anyag, itt található a hozzávaló, s természetesen ha elbontásra kerül nem okoz gondot, simán elbomlik), barátokkal kalákába terveztem az építését (s szomorú, de itthon tiltott a kaláka hivatalosan), mert hiszem, hogy a mai világban szükség van arra, hogy emberek önzetlenül segítsenek egymásnak, felfedezzék az ebben rejlő szépséget, mert úgy látom ettől egyre jobban távolodunk el... hogy felfedezzék az emberek, hogy mindenki képes kétkezi munkával maradandót alkotni.

Permakultúrás kertben agyaltam, mert azt is hiszem, hogy vegyszerek nélkül is működik a gazdálkodás. Agyaltam a kerti komposzt vécén, szürkevíz gyűjtő rendszeren, a tömegkályhán, a sörkollektoron, stb, egy csomó olyan dolgon melyek sok kis apróság, de valahogy egy zöldebb, élhetőbb világ felé mutatnak utat, illetve magam akartam a mutatója lenni, hogy életképes dolog ez a mai világban. Minél természetesebben, minél kisebb ökológia lábnyommal. Már évek óta nem használok semmilyen tusfürdőt, mert tudom mit jelent a szennyvíztelepen a buborékok a víz felszínén. Andi is elég zöld irányba fordult, néha meglep milyen ötletekkel áll elő. Már egy jó ideje csak mosószódával mosunk, ecettel fertőtlenítünk, s néha illóolajjal illatosítjuk a ruhákat, arra gondolva, hogy minél kevesebb energia kelljen a természetnek/embereknek az ártalmatlanításához. Figyelünk arra, hogy helyi termelőktők vásároljunk a piacon, próbáljuk minimalizálni az autós közlekedésünket, kerékpárral járunk a legtöbb helyre, mert szeretjük. Vaterán vásárolok évek óta szinte mindent, ruházati boltban talán alsógatyáért voltam utoljára. Azért szeretem ezeket az oldalakat, mert igazi környezettudatos dolognak tartom, hogy ami nekem felesleges, lehet másnak hasznos lehet, s még pénzt is keresek vele, s fordítva. Néha olyan dolgokat veszek meg, melyre büszke vagyok. S nem érzem azt, hogy felhalmozó életet kellene folytatnom, a pincét töltenem dolgokkal, hogy valamikor még jó lehet (mert legtöbb esetben nem lesz rá szükség). Már jó ideje felesleges dolgokat nem gyűjtök, csak tényleg azt, amire éppen szükségem/szükségünk van.

S itt jöhetne a gyerek rész: mosható pelenka, kendőben hordozás, stb. mind olyan dolgok, melyek szintén egy jobb világ felé mutatnak, melynek talán majd egyszer egy posztot szentelek.

S itt jön be a mindennap. Nagyon nehéz pozitívnak lenni, ha a fiatal, itthon, diplomásként, közszférában nettó 95-öt keres. Nem érzem úgy, hogy takargatnom kellene, mennyit is keresek, mert egyszerűen szomorú. Nem tud motiválni. Mondanom se kell, nagyon szerencsés helyzetben vagyok/vagyunk, mivel szüleinknek köszönhetően saját lakásban lakunk. Sok korosztályombelinek sajnos nem adatot ilyen háttér, hanem albérlettel kezdenek. Ez a lóvé arra elég, hogy éljünk egy minimál szinten, de nem panaszkodok. Tényleg piacra járunk vásárolni, magunknak főzünk, nem dohányzunk, nem iszunk, nincs káros szenvedélyünk. Étterembe két évente egyszer. Ezek olyan nagy igények? S mégse látom hogyan lesz nekünk kertesházunk saját erőből, mivel minden hónapban lemegy a számlánkról az összeg. Lassan takarítunk meg valamit, de mint szokták mondani, mindig szarik valamit a kutya. Csengével is tavaly ilyenkor voltunk nyaralni egyetlen egyszer a mátrában – igaz életünk eddigi legszebb nyaralása volt, melyről az Ő jelenléte tehetett...

Többször vitába szállok apámmal, meg másokkal, hogy az ő idejükben is ez volt. Azért ez nem teljesen igaz. Akkor mindenkinek kötelezően volt munkája, s a banki lakáshitel kamata is nevetséges volt éveken keresztül, viszont nem volt ekkora világbajáró szabadság, nem volt véleményszabadság, s nem volt internet, meg mobil. De ha választanom kéne melyiket szeretném, akkor azt gondolom inkább élném azt, mert akkor élhetnénk kertes házban, stb.

S olyan emberek ülnek fent döntéshozóként akik már csak 4 években gondolkodnak, unokáinknak is megszedni a házra vagy jachtra valót, stb. Az hogy mit kommunikálnak már más dolog, mert a tettek beszélnek, s nem azt látom, hogy komolyan gondolnák a magyar embereknek a jobb életet. Inkább csak parasztvakítanak, azt viszont profi szinten csinálják, le a kalappal előttük, mondjuk annyi pénzből lehet is... jól megvezetik az embereket. Sajnos sokan kiábrándulnak belőle, az meg a másik, hogy nincs alternatíva akiben látnák a megoldást. Nagyon nehéz labdába rugni egy ilyen nagy pénzes gépezet ellen, ezzel azért legyen tisztában mindenki. Mint zöld ember, részben magamnénak érzek egy pártot (szerintem mindenki tudja, nem kell leírnom), de őket is osztom a magam módján, mert napi szinten ad a jelenlegi kormány feldobott labdákat, s még ha le is ütik őket, hát az emberekhez nem jut el.

Olyan emberekre van szükség ott, akik nem magukért, s 4 évért dolgoznak, hanem az emberek jólétéért. Hivatalosan ez van, de a megvalósítás nem ezt tükrözi. Azért látok kivételt pl: Ángyán.

Ma azt gondolom a legjobb tájékozódás az internet, a több oldal együttes olvasása, s leszűrése az információnak. Fontos, hogy minél többen lássák át a rendszerben lévő dolgokat, mert a tudással lehet megváltoztatni, tenni ellene, meg persze akarat kell, valami cél (ez most elég nehéz, főleg ha az Isten oldalát nézem, számomra). Szerintem sajnos még 10-15 év lassú süllyedés várható, mind gazdasági, mind emberek életszínvonala szintjén. 10-15 év múlva már megértjük, hogy ne olyan emberek kerüljenek oda akik nem tesznek, csak pénzt el a rendszerből, másképp gondolkodnak, s nem tudják megfojtani őket a rendszerben lévő pénzes emberek, mert elveik vannak, melyekhez tartják magukat. Igenis fontos, hogy elszámoljanak az összes manival, ha nem végzi a dolgát, leváltható, visszahívható legyen, stb. Ez egy lassú érési folyamat, s nálunk most kezdődik a csírázási időszak.

Hogy gondolják azt, hogy 3-5 gyereket vállaljanak a fiatalok, mikor ennyire kilátástalan a jövő? Ezek tényleg ennyire hülyék? Hogy gondoskodjak felelősen, vállaljak gyerekeket ilyen helyzetben? Még a lakást nem tudom saját erőből lecserélni házra? Minden hónapban lemerül a keret? S végig ott a bizonytalanság, mikor szűnik meg a munkahely. Ezért is szeretnék kertesházat, mert akkor részben lehetek öneltartó, nem függnék mondjuk a gáztól, mert tömegkályhám van, s fát meg ha nagy gáz van akkor is tudok valahol szerezni, vagy telepítek magamnak kis erdőt (amit lehet mások takarítanak be :).

De mindezek ellenére hittem benne, hogy az igazi érték a család, a gyerekek, s nem zavart a dolog, majd megoldódik valahogy, az a lényeg, hogy egészség és szeretet legyen. S jött a január végi pofon az élettől amitől mai napig nem találom magam, csak valahogy létezek a rendszerben, de nem tudok igazi célokat, őszintén, pozitívan felmutatni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben lesz. Nem, fogalmam sincs, mi lesz holnap...

Valamelyik nap láttam egy dalai lámás idézetet, melyen agyaltam hogy is lehet pontosan, de hát milyen jó hogy google a barátom, van net, így meg is találtam a képet, itt van:

a_dalai_lama_idezet_1278845_2749.jpg

Nagyon megfogott a mondanivalója, ami teljesen nyilvánvaló volt számomra eddig is, de most ebben a céltalan életemben, adott valami plusszt. Talán tényleg rossz valami a rendszerben, nem így kellene működnie az életünknek, de mindenhol erre épül minden, a pénzre. Ezt kell megváltoztatni, átalakítani. Sokat agyaltam a magántulajdon dolgon is, meg az értékrendszereken, vagy inkább az anyagi értékeken. Miért mondom hogy az enyém valami tárgy? Mert megvettem? Valójában semmi se a miénk (ezt nem én mondtam, hanem egy szent jógi), tartsd magad ehhez. S tényleg így van, miért lesz valami az enyém? Csak mert kifizettem? S azt a földterületet valaki magáénak tudja? Miért is? Csak mert papíron az ő nevén van? A Föld senki tulajdona, minekünk csak használnunk kellene, olyan formában, hogy neki jobb legyen. Védeni, óvni mindenkinek. Nem önös érdekből, a nekem, nekem, enyém gondolatmenettel, őnző módon, egósan. S itt ha tovább megyünk hogy van az, hogy emberek kétkezi munkával alig élnek meg a kertjük műveléséből, mások meg egy virtuális nullák és egyesek világában pedig országokat, államokat tesznek tönkre, vagy éppen nagyon-nagyon sokat keresnek, hogy még többet megszerezzenek, mert nekik sose elég? Elkapta őket egy fonal, aminek nem látják a végét. Emberek éheznek a Földön, gyerekek halnak meg nap mint nap, mert nem kapnak ételt... (gondolom ezekkel a sorokkal nem mondtam újat senkinek, s nem azt akarom mondani, hogy hű de fasza gyerek vagyok, mert ezeket tudom).

Ezért tartom fontosnak a környezettudatos életet, minél kisebb ökológiai lábnyomunk legyen, s erre próbálom nevelni gyerekeinket. Csenge már ebben nőtt fel (s nagyon fájó ezt leírni, hiszen a nőtt szó teljesen helyes, csak így leírva olyan mintha sokat élt volna, de sajnos nem így van...). Ő már egy más gondolkodásmódot látott volna. Nem azt mondom, hogy ez a jó irány, de ezt érzem helyesnek, meg járhatónak. Minél többen lesznek tudatosak, érzik a súlyát döntéseiknek annál jobb világ lesz, ebben hittem... s hiszek is...

S ismét eljutottam oda, hogy akkor történhet ilyen értelmetlen veszteség az életünkben? Ha van Isten, neki nem az lenne az érdeke, amiket itt próbáltam vázolni? (ez a saját nézőpontom, lehet tévedek, de nekem eddigi 33 évem alatt erre tellett, s nem is volt igazán 33 év, mert talán az utóbbi 10 évben értem meg ezekre).

Hétvégén a srácokkal elővettem a zsebzen nevű kiskönyvet. Most már vannak benne számomra felesleges kérdések, de sok újabb értelmezés is jött.

Legfontosabb számomra: ha kérdezhetnél egyet Istentől mi lenne az?

S számomra jelenleg az, hogy látva életünket, s mit jelentet Csenge nekünk, s mi mit jelentettünk Csengének, mit adtunk neki, miért történt ez velünk? Miért hagyta ezt? Hol volt akkor?

Dolgos napokban egyre nehezebb pozitívnak, támasznak lenni ebben a világban. Mégis csinálom, csak azt nem tudom meddig... mert egyre kimerültebb vagyok benne, mert azt látom körülöttem, hogy egyre kevesebben vagyunk, akik vállalnák a szélmalomharcot egy jobb világ reményében.

S ekkor szoktam bemenni Andiék mellé, vagy Kincsőt az ölembe venni, s örülni, hogy itt vannak mellettem... mint szokták mondani apró örömök az életben, de nekem mindent jelentenek, mint ahogy Csenge is volt...

Photo0014.jpg

156_2.jpeg

IMG_3456(2).jpg

folytatni fogom valamelyik álmatlan reggelemen, úgy érzem ezeknek jött el az ideje...

süti beállítások módosítása