Nagyon szomorú vagyok. Közel 2 órája írtam ezt a blogbejegyzést, amikor is valami oknál fogva nem mentett, majd eltörölte 2 óra munkájának jelentős részét. Pedig volt időm írni, s olyan dolgok jöttek amik megismételhetetlenek. Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba... szóval kezdem újra:

Ez a rész még megmaradt:

Nem tudok minden nap írni, mivel akkor néha elég rövid bejegyzések születnének. Szóval most látom, hogy nőnapkor írtam utoljára, azóta azért történt pár dolog...

Pénteken délelőtt ismét Klárinál voltunk. Mint mindig most is nagyon hasznosan telt az idő, ismét előrébb kerültünk. Jó látni a folyamatot, illetve azt, hogy Andi kezd előtérbe kerülni... Ennek nagyon örülök. Lassan haladunk előre, viszont tudatosan, s ez a legfontosabb. Nem tudom hogyan fogjuk Klárinak meghálálni amit értünk tesz, hogy helyretesz a puzzle darabjait, életünk darabjait. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon fontos elkövetkező életünkben, hogy most hogyan dolgozzuk fel a történéseket. S nincs rá szó mennyire hálásak vagyunk neki ezért. Mert tudom helyre fogunk állni, csak idő kell neki, s ha helyreálltunk másokat is tudunk segíteni. Azt gondolom Klárinak komoly megnyugvás, ha látja rajtunk a változást, mit tett velünk. Csak annyival tudom neki meghálálni, hogy őszintén, szívből megköszönöm. S ezt meg is tettem most is. De egyszerűen kevésnek érzem, tudva, hogy milyen fontos az amit tesz. Idővel alakul majd ez is. Most készítettem Klárinak egy meglepetést... Tanultam a múltkori esetből, s nem is kapcsoltam be a telefonom egy ideig. Most is kellemes volt, de közel se olyan, mint az a múltkori pillanat...

Délután kimentünk Csengéhez, s vittünk neki két kisvirágot és két kiskaticát a fejfára. Nagyon szerette a katicát is, a Bogyó és Babócából... s a katicának még lesz jelentősége a későbbiekben....

A temető után elmentünk egy munkatársamékhoz vacsorára, vagyis meghívattuk magunkat... Együtt készítettük el a vacsorát, s közben beszélgettünk. Jó volt munkahelyi dolgokról is hallani, milyen változások történnek bent a cégnél, stb. S persze nekik is érintőlegesen de beszéltünk Csengéről is. Érdekes volt a kisfiú megnyílása, Andival már az elejétől fogva elvolt, játszott vele. Vidám kis srác... magam módján, de próbáltam még rajzolni is neki, ami kellett, s hát most a rally korszakát éli, így subarut kellett rajzolnom, ő diktált, én meg próbáltam alkotni, inkább sikertelenül. Kellemesen elfáradtunk náluk.

Szombaton

S eddig maradt meg. Innen kezdem újra írni az egészet, remélem nem marad ki semmi se, s ez a köcsög blog is rendesen menti.

Szombatom találkoztam azzal a sráccal, akinél Pesten voltunk. Szerencsére most együtt vannak újra. Elmentünk sétálni ketten, s beszéltünk a kapcsolatokról, az övékéről. Beszéltem a családról, hogy mit éltem át, mióta család van. Milyen nagy ereje is van egy társnak, s közös gyermeketeknek. Mi minden megváltozik az érkezésével. Értékrendszerek alakulnak át, melyeken nem agyal az ember, csak megtörténik természetes módon. Napsütésben ültünk az egyetem előtt a padon, s ecseteltem, hogy nehéz jó partnert találni, s igen is kompromisszumokat kell kötni, tökéletes partner nincs, ez csak illúzió. Felidéztem, hogy nyár végén, mikor fent voltunk náluk, akkor Csenge elaludt az ölében, a bal karján. Másik férfit nem engedett magához Csenge rajtam kívül. Másnak nem adta meg ezt az ajándékot, s ezt neki szánta csak, hogy megérezze milyen is férfiként egy gyermeket elaltatni a karjában. Ez egy Csenge féle ajándék, tudta, hogy erre van szüksége. Nagy pillanat volt, még kép is készült róla... Szóval éppen ecsetelt valamit a srác, amikor is a szélben egy katica nekirepült a kabátjának, s ott is maradt. S már ekkor éreztem valamit, ahogy néztem a katicát. Kicsit megváltozott az érzékelésem, lelassult az idő egy pillanatra, s megszűnt minden, csak a katica volt. De hirtelen elhessegettem elsőre a gondolatot, az értést. Folytatta a beszédet, de nem tudtam rá figyelni, csak figyeltem ahogy a katica a kabátján fel alá sétál, nézeget körbe, csak úgy van, s teszi a dolgát, mint amikor Csenge is csak pakolt magának, s ekkor már jött az érzés... a katica egyszer csak felém fordult, s megállt, s csak figyelt, úgy mint akkor szombaton a vörösbegy, s könnybe lábadt a szemem, s mondtam, hogy itt van Csenge köztünk, újra... (vörösbeggyel már régen nem találkoztam, valamikor amikor is Klárinál voltunk), s mindketten sírni kezdtünk, s elmondta a srác, hogy előző este Csengével álmodott, s álmában csak játszott Csenge, kérdezte tőle hogy érzi magát, mire ő csak folytatta a játékot... s csak figyeltük mit csinál... s újra elkezdte tenni a dolgát, menedéket keresett, s a srác bal alkarjának kabátja és zsebe közé bújt be... s nem jutottunk szóhoz, hagytuk a pillanat érzését. Nehéz erre szavakat találni. Persze tudom, természettudományos fejjel, hogy tavasz van, a meleg napsütés előcsalogatta, s a barna kabát kellemes meleget árasztott, hogy napozni tudjon, s igen biztos van rá nagy valószínűség, de felőlem bárki jöhet, bármivel, éreztük, hogy ott van Csenge, s örültem, hogy újra meglátogatott... S hiszem, hogy itt van körülöttünk még egy jó darabig, s vigyáz ránk, vigyáz a családjára, egészen addig amíg el nem tudjuk engedni szabadon, jó szívvel. S ez egy nagy ajándék tőle. mint ahogy az egész lénye volt nekünk. Nem beszélt, csak adta magát őszintén, szeretettel, s mi fogtunk belőle sokat is... s tudom, hogy vigyázz ránk, s megóv dolgoktól, nagyon sok ajándékot adott az utolsó héten nekünk, melyek most tisztulnak le... Nem sírt, pedig biztos szenvedett, de tűrte az egészet, s vállalta... s számunkra az igazi fájdalom, hogy utolsó két este nem voltunk mellette, hiszen előtte mindig valamelyikőnk ott volt neki, testi kontaktusba, soha nem aludt nélkülünk, velünk egy ágyban... s utolsó két este nem volt ott neki senki, egyedül volt ott, s tűrte, nem sírt, csak örült a maga módján mikor mentünk hozzá, s nem dacolt, képes volt elköszönni Anditól, s hagyni, hogy elmenjünk este, s ezt követően elhagyni ezt a világot, nélkülünk... velünk érkezett ide, itt voltunk neki egészen az utolsó pillanatig, s utolsó pillanatban egyedül ment el, hogy megóvjon minket valamitől, amit mi még most nem értünk meg, s talán csak idővel fogunk megérteni... az ő utolsó ajándéka az volt, hogy nem láttuk mikor, s hogyan megy el közülünk, mert lehet ha látjuk, akkor Pocaklakót is elvesztettük volna... s ez részéről egy óriási lemondás volt felénk, mert szerettük... s most ez az ami nekünk a legnagyobb erőt adja, hogy méltók legyünk az emlékének, s szépen dolgozzuk fel a történetet... s lehet megóvott minket attól, hogy megnyomorítsa a további életünket, mert nagyon nehéz lett volna esetleg minden 3 nap dialízisre járni, várni a vesére, s hogy befogadja e a szervezete, vagy éppen lehet agykárosodása lett volna, s nem tudni mi lett volna belőle, s lehet Csenge ezekkel tisztába volt... s hiszem, hogy Csenge egy szent lélek volt, aki közénk jött, elvégezte feladatát, s önként távozott... (másodjára írom le ezt a történést, de még mindig a könnyeimmel küzdök, most is másodjára, illetve sokadjára átélve, végiggondolva)... Felfoghatatlan a történet... tudatosan tudom mi történik, de nagyon sok kérdés van, melyek nem lesznek megválaszolva sose...

Átültünk egy szélvédett helyre, még akkor is ott volt a kabát tövében megbújva, s mi folytattuk a család szépségének megbeszélését, amikor is egyszer csak elszállt, ahogy jött, s mondtam, hogy neki most ennyi elég volt, szabadon elszállt, s remélem még vissza fog térni valamikor.... szerintem itt lesz még egy jó darabig körülöttünk... Jó volt barátommal beszélgetni, átadni neki valamit abból amit családnak nevezek. Legnagyobb élmény az életben, s ebben benne van a legnagyobb fájdalom is, mint amit most átélünk...

Délután még elmentem egy linuxos találkára, az utóbbi 1,5 évben sokat foglalkozok vele, ez szerintem egy új jövő, mely egy új szemlélettel él a virtuális világban, nyílt forráskodú, ingyenes, bárki számára használható, fejleszthető. S a winfos mentalitás a múlté lesz, ezt is érzem, mert egyre többet másol a winfos linux alól. Ez egyfajta szabadságharc a számomra... S aki azt gondolja, hogy ez bonyolult, akkor annak mondom, hogy anyám gépén is linux van, s nem jelent gondot neki használni, pedig nem egy számítógép guru...

Úgy volt hogy vasárnap Egerbe megyünk, hogy Andi hugát felköszöntsük, mert hétfőn töltötte a 18-dik születésnapját, de úgy alakult, hogy nem kellett menni, így gyorsan programot szerveztünk vasárnapra.

Vasárnap egy nagy bevásárlóközpontban kezdtünk, vásároltunk magunknak egy két dolgot, s találtunk alu ételhordót, meg olyan üveg tálakat, melyek számunkra fontosak. Tennék itt egy kis kitérőt, ami lehet hosszú lesz, de fontos, hogy megosszam veletek. Valamikor tavasszal láttam az Apolló moziban egy filmet (nagyon ritkán megyek moziba, s szeretem az apoll hangulatát, illetve hogy hétfőn egész olcsó a jegy), a címe: Földünk a műanyag bolygó, s ezt követően hazajöttem, s mondtam Andinak, hogy szeretném megszüntetni a műanyagot az étkezésünk és ivásunk körül. S ennek fényében mentem el nyári fazekas táborba, s vettünk Csengének is egy kis 2dl-es csatos üveget, melyet nagyon szeretett, s ebből itta a tisztított csapvizet. Ezt követően vettünk üvegedényeket, s ebben hordtam az ételt, s törekszünk kerülni ezeket, főleg amiből eszünk, vagy iszunk. Most télen megfagyott egy zsugor ásványvíz, majd kiolvadt, s valamik lebegnek a vízben, kemény belegondolni, hogy egy kis jég mit oldott ki a műanyag falából... Ezt filmet egyébkén teljes verzióban megtaláljátok a youtubeon is, csak hát nem könnyű, mivel a fickó német angolt beszél, néha csak németül, de van még olyan rész ahol másik idegennyelvet beszélnek. Torrent oldalakon megtaláltam, de feliratot sehol se, pedig fontos lenne hogy az emberek tudjanak erről a témáról. Ez az edény amit most vettünk, nem tartalmaz BPA-t (na ez is egy olyan téma, melynél sokan inkább homokba dugják a fejüket, pedig nagyon komoly, s jobb ha komolyan veszitek). Mindenki eldönti mi igaz ebből, számomra meggyőző volt a film, lehet elfogult, de mi van ha igaza van? Szóval kerüljétek a műanyagokat, mégha praktikus is. Már egy jó ideje csak csatos üvegekkel járok, melyből már tört is el, illetve körülményes, de tudom miért teszem/tesszük... s ezt követően is így fogunk tenni... végre van alu ételhordónk, igaz 5 rugó volt, nem pár száz, mint amiket lehet venni, de valamit valamiért....

S ezt követően műanyag tárolódobozokat kerestünk egy lakásüzletben, s furcsa ezek után ilyet írok, de ez az igazság, valamibe tárolni szeretnénk Csenge ruháit, játékait, mert fájó, hogy a por telepszik rá, de nem találtunk megfelelőt, s azon agyaltunk, hogy inkább készítettünk egy nagy szekrényt, s abba teszünk mindent, s jobb is lesz ez így, most már tiszta. S kora délután eljött egy pár, akik esküvői meghívót adtak át nekünk :) Nagyon szép meghívó, egyedi, kézzel gyártott, kartonpapír két oldalán kivágva mindkettőjük profilja, s rajta kézzel készített rajzok, egyedi szöveg. Látszik eredeti ötlet, megvalósítás, s ez számomra mindig megfogó... mint egy másik esküvő ahol is a névkártyák helyett kavicsokra volt írva az ülésrend :) az is egyedi és megismételhetetlen volt. Ezeket nagyon szeretem, s igyekszem is ilyeneket csinálni az életben, egyedi és megismételhetetlen dolgokat, mert ezek az igazán értékesek... Elmegyünk az esküvőre ha nem jön közbe semmi se, de kicsi tartásunk van, nem magunk miatt, hanem a többiek miatt, hogyan kezelik majd a helyzetet, ha látnak minket. Legfeljebb lelépünk ha nem érezzük jól magunkat, vagy úgy látjuk, hogy lenyomja az esküvő hangulatát a mi jelenlétünk, illetve a helyzet, hogy nem tudják kezelni az emberek, akkor elmegyünk... de ezt el is mondtuk nekik is... de kedves tőlük, hogy várnak minket...

Ezt követően kimentünk Csengéhez, majd egy fiatal párhoz, ahol egy 11 hónapos kislány volt. Furcsa volt, mert a kislány nagyon sokat beszélt és már állt. Valahogy nem tudtam ott lenni agyban, más okok miatt... kaptunk tőlük kölcsön egy sztetoszkópot, mellyel majd Pocaklakót fogjuk hallgatni :) már gondoltunk mi is rá, csak valahogy elmaradt, így legalább hallgatózhatunk...

Hétfőn úgy alakult, hogy egy szakrendelésen várakoztam, s Swamiji - Válogatott gyöngyszemeit olvastam. S itt kell egy kicsit kitérnem ismét, hogy érthető legyen (vagy nem, mert nem igazán tiszta még nekem mi is történt, vagy miért fontos számomra), szeretnék beszélni az álmokról. Korábban nagyon mély alvó voltam, s nem emlékeztem az álmaimra, ami zavart is (most már tudom, hogy emlékszem az álmaimra, csak azt gondoltam az nem álom, hanem képzelgés), s csak egy képességem volt, aminek nagyon örültem, ez a déja vú. Nagyon sokszor éltem át, s akkor mondtam is, hogy most déja vúm van, s figyeltem, mi történik. Olyan dolgot éltem át, melyet már megálmodtam, viszont csak amikor átélem akkor tiszta, hogy már megálmodtam. Persze tudom, hogy erre azt mondják, hogy mindennapi cselekvés, melynek olyan hatása van, de nálam ez nem igaz, mert én olyan dolgokat élek meg déja vú alatt, melyek nem mindennaposak, illetve olyan helyzetekben, melyek nem ismétlődnek meg. Nem tudom mennyire világos, de csak így tudom leírni, hogy olyan helyen történik valami, ahol korábban nem jártam, s mégis megálmodtam. Szóval olvasom a válogatott gyöngyszemek elejét, s lehet éppen a karmáról írt benne Swamiji, vagy éppen a szent lelkekről, akik önként jönnek segíteni, amikor is egy fickó mellettem hagosan mondta, milyen jó orvos, s ekkor már éreztem, hogy valami ismerős jön, s abbahagytam az olvasást, s a kép azonnal tiszta lett. Kezembe egy kis könyvel, karma történet, tiszta fekete ruhában egy váróban, mellettem a fickó szavait el tudtam volna mondani helyette, s éreztem, itt van ismét egy déjá vú... s vártam mi lesz a fejlemény... csak sírni kezdtem, mert öröm volt újra déjá vút átélni, viszont nagyon fájt, mert lehet ha tudtam volna előre, hogy fekete ruhában leszek, s fájni fog valami, s ez tudatosult volna bennem másnap reggel mikor álmodtam, akkor lehet más lett volna a történés, vagy éppen nem. Ez most nem is számít, csak az, hogy fájt. Mióta elment Csenge azóta többet foglalkozok magammal, az önismerettel, s ennek része az álom, s egy könyv segítségével elkezdtem dolgozni az álmaimon, a tudatos álmodáson. S írok álomnaplót is egy fájlba, melyet meg is fejtek a magam szintjén, s azt kell mondjam haladok vele, ajánlom bárkinek. Szóval nagyon érdekes déjá vúm volt, mely nagyon meghatott akkor, ott. S nem is találok rá választ, bár nem szoktak fontosak lenni, csak megtörténnek, de ez most más volt, többet adott mint gondoltam, de még nem tudatos, illetve nem is tudom elmondani... fel szeretnék készülni arra, amikor is Csengével fogok találkozni álmomban.. már volt egy álmom vele, de az más szintű álom, az szinte állókép volt, s éjszaka közepén történt, amikor is a mély alvás állapotában más álmok vannak, lassabbak, és mélyebbek, érződik, hogy mélyről jön... két ilyen álmom volt, mely tudtam nem külvilág behatásának eredménye, hanem valami mély a tudatalattiból...

Kora délután elmentünk bőrgyógyászatra, hogy megnézessük az anyajegyeinket, s hát mindkettőnknek találtak olyat, melyet jobbnak látnak eltávolítani. Várunk kellett az időpont egyeztetésre, mikor is alkalmas, hogy megműtsenek minket, s be kellett vetnem, azt is hogy Andi babát vár, s ne üljünk már órákat itt. S ekkor behívtak azonnal, s tudták is, hogy babát várunk, mégis felírtak Andinak egy antibiotikumos kenőcsőt, hátha az segít, s a gyógyszerészünk megnézte, s ellenjavalt kismamáknak, s ismét belecsöppentünk a nagy magyar egészségügyi valóságba... ami nem hiányzott, most mászunk részben kifele belőle... na mindegy, nem váltottuk ki a kenőcsöt.

Délután elmentünk egy ismeretlen találkára, de előtte még vásároltunk egy kis ajándékot is. Egy olyan családhoz mentünk, ahol egy kétéves kislány is volt, s most tanulta a bili használatát, s gondoltuk jó lesz neki a bilikönyv, mely Csengének kedvence volt, s sokat segített neki, hogy másfél évesen már szobatiszta volt...

Szóval ez egy olyan család, akik a blogon keresztül ismertek meg minket. Van egy barátom (akinél remélem már nem az ismerős kategóriába szerepelek), aki kezdettől fogva elküldte mi történt velünk, s kezdettől fogva követik a blogot. S ezek után jelezték a barátomnak, hogy szeretnének velünk megismerkedni, s skypeon keresztül írtunk egymásnak, s megbeszéltünk egy találkát, elhívtak magukhoz vacsorára, ismeretlenül. Ez nagy meglepetés volt nekünk, s izgalommal vártuk, hiszen valakik a mostani történtek után, s élethelyzetünket követve a blogon meg akarnak ismerni. Ez szokatlan, de éreztem valami, ami szintén spontán, és jó. Szóval bennem semmiféle tartás nem volt, s Andi is kíváncsi volt nagyon. Bementünk hozzájuk, a kislánynak átadtuk a könyvet, s csak nevetett. Közvetlen kislány, aki adta önmagát, kicsit megszeppent, de érdekelte, s kíváncsi volt kik lehetünk. Andi pocakcsengője nagyon tetszett neki, s már az elején látszott, érdekli mi is lehet a pocakban :) A család első ránézésre is egyben volt, s ilyet jó látni, de látszott rajtuk némi félelem, melyet utólag el is ismertek, de hamar megváltozott minden, közösen oldottuk a helyzetet, nem volt feszültség, kényelmetlenség, részünkről biztos nem, de őrajtuk se láttam. Finom vacsorával vártak minket, együtt megvacsoráztunk, majd beszélgetni kezdtünk az asztalnál. S a kislány szép lassan nyitott Andi felé, vagyis a pocakja felé, s élénken érdeklődött. Elmagyaráztuk neki, hogy baba van a pocakban, csak még kicsi. S hozott egy babát, s betette a pizsamájába ő is. S csodás volt látni a szülők arcán az örömöt, hogy valami teljesen új dolgot csinál, melyet nem mutatott neki senki, s kérdezték egymást hogy te mutattad neki, vagy látta már korábban, s öröm volt végigmozizni egy ilyen élményt. Átéltem velük az egészet, s egészséges öröm fogott el. Tudom, nagy dolog ha közösen éltek át valamit, mikor is a gyerek újat mutat nektek, nekünk is volt ilyen, pl: az első bilibe pisilés, melynél még a digifényképező is kéznél volt, így meg lett örökítve :) Öröm volt őket látni, nagyon melegszívűek...

S amikor is a kislány elment aludni anyukával, maga módján elköszönt tőlünk, addig hármasban maradtunk, s kérdeztem, honnan jön ez az empátia, ez az ötlet, hogy meghívjanak minket, megismerni? S hát nem tudta megválaszolni, pár dolog azért világos lett. Átéltek dolgokat, s ennek köszönhetően van bennük ez, s hát van egy kislányuk is, s olyan dolog ez, mely sajnos bárkivel megtörténhet. Lassan visszatért anyuka is, s négyesben folytattuk a beszélgetést. S lassan haladtunk egyre mélyebbre, s meséltünk olyanokat, melyekről nem olvashattak a blogon, mert nem írhatom le, s így egyre több betekintésük lett a mi életünkbe... s ez által Csenge életébe kaptak betekintést... s ez is egy Csenge ajándék... Persze ha választhattunk volna, akkor köszönöm kihagytuk volna ezt az élettapasztalatot, de ez nem így van, nem mi döntünk, csak kapjuk... s Csenge iránti szeretetünk az ami ezt a pozitív irányba tereli, miatta vagyunk olyanok amilyenek... s ez a legnehezebb, hogy életünk egyik legnagyobb kincse szűnt meg számunkra... csak az emlékei maradnak itt velünk... Lassan de építjük magunkat felfele, s ehhez nagyon nagy segítség az ilyen önzetlen adás, amit tőlük kaptunk ez által. Nagyon szokatlan, mint nekik az, ahogy a blogot írjuk. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy meghívtak minket, meg akartak ismerni minket még egy ilyen élethelyzetben is. S ez az igazi empátia, ami lehet ott van mindenkiben, de ennek kimutatása már nem olyan egyértelmű az embereknek, meg kell érni erre, s ők megértek, vagy valamit éreztek ebben a helyzetben, s nekünk ez bement. Első kézből kaptak betekintést, mit éltünk át, s mi van azóta, hogyan küzdünk a helyzettel. Csodálnak, pedig ebben szerintem nincs csodálni való, jön belülről, csak hagyjuk magunkból hagyj jöjjön, mert Csenge dolgozik a háttérben, az Ő iránta táplált szeretettünk. Csenge egy nagyon nagy kincs volt... (fájdalmas múlt időben írnom róla), mellyel tisztában voltunk, csak az fáj, hogy nem töltöttünk vele még ettől is több időt (legalábbis nekem nagyon fáj), illetve hogy csak ennyi adatot neki. S sajnos ott van a levegőben, amiről nyíltan tudunk beszélni, hogy sajnos ez bármikor megismétlődhet... s komoly felismerés az is, hogy vajon kinek mennyi idő adatik/adatott... s ez az ÉLET igazi arca... egy olyan tapasztalás, mely idős emberek életében szokott bekövetkezni, de mi ezáltal valami olyat kaptunk, mely gyökeresen változtat életünkön, az élethez való hozzáálláshoz... (most is a Vándormadarak filmzenét hallgatom, s hát küzdök könnyeimmel)

Nagyon hálás vagyok, Csengének ez is egy ajándéka, melyet itt hagyott nekünk ez által, bár sose tette volna... nem így akartam megtapasztalni ezt, nem így, hogy elveszítjük Őt... s most csak egy nagy űr van utána... s valójában senki se tudja felfogni, átérezni mit élünk át... még ha valakinek hasonló is történik, az se ugyanaz, mert minden ember rendkívüli, megismételhetetlen, ezért nem tudhatja senki se, hogy nekünk mit jelentett Csenge, mint ahogy én nem tudom, hogy Andinak mit jelentett, Ő az aki a legtöbbet vesztett Csenge által, s csak csodálom, hogy itt van mellettem, s küzd velem/velünk... komoly, mély erő lakozik benne... az ami Csenge volt, az legnagyobb részben neki köszönhető, azt gondolom 85%-ban Andi volt Csenge, s a maradék én... Van az étkezőnkben egy kép válogatás, melyen gyerekkori képeinket válogattuk össze még régebben, s itt egy az egyben Csengét látom Andiban... ugyanaz a szép, mély tekintet, az a szeretet... S Andi még Csenge érkezése előtt jó pár évvel megálmodta, hogy kislányunk lesz, s mellette guggolt, s nézte a sötét barna szemét... (ezt ma mondta a temetőben, bár korábban már hallottam)...

Visszatérve a családhoz, majdnem fél 11 lett mire eljöttünk tőlük, s örülünk az új ismeretnek. Hogy mi lesz velük/velünk, ez a jövő kérdése, nem agyalok rajta, hiszen a jelenben élünk. De ha rajtunk áll a dolog, akkor még fogunk találkozni, beszélgetni, ismerkedni, átélni dolgokat együtt... Nagy ajándékot adtak nekünk, s ez nagyon kellett, jól esett... ismét egy Csenge általi tapasztalati ajándék részesei lettünk... mely örökre megmarad nekünk...

S a gondom csak annyi, hogy délután másabb dolgok jöttek, ugyanez volt, csak más szavakkal és gondolatokkal, s érzem, hogy az volt az igazi, ez csak egy másolata, mely nem sikerült olyan szépre, jóra, s ez fáj nekem... Magamhoz képest is szép gondolatmenetek folytak ki az ujjaim alól, melyeket megismételni nem tudok. Máskor nem járok így, ebbe biztos vagyok, csak tanácsolni tudom: elsőnek szövegszerkesztőbe írjatok, aztán illesszétek be...